2009. december 30., szerda

2009. december 28., hétfő

Kedvenc...

...fotóm az ünnepekről, amikor is az öcsémmel anyukánknak segítettünk elkészíteni a szokásos karácsonyi sütiket. Mert ugye a szívműtét sem akadályozhat meg bennünk abban, hogy felszedjünk 3 kilót:Az öcsém szakács, remélem ez látszik a fotóról - az ott a Lajos szelet, aminek a szélét le kell egyenesre vágni.
Az öcsém mérnök is, remélem ez is látszik a fotóról - az ott egy miniflex, ami arra is használható, hogy levágjuk a sütemény szélét.

2009. december 24., csütörtök

Boldog karácsonyt mindenkinek!

(lepjük meg szeretteinket ehető karácsonyfával...)

2009. december 19., szombat

Mütyűrök

A gyöngyfűzés úgy működik nálunk, hogy elkezdek valamit, többnyire minta alapján. Aztán amikor végképp nem tudom értelmezni a leírtakat, jöhet a hasra csapás és a kreativitás. Éppúgy, mint a főzésben.

A középső volt a prototípus, teszteltem: mutatós, egyszerű, olcsó. (a kosarat is én fontam, első és egyetlen művem ebben a témában)


A többit már a lányom készítette az osztálytársainak:

2009. december 16., szerda

Minden oké

Mivel sikerült fogösszeszorítva eljutni odáig, hogy nem érdekel a fájdalom, - a környezetem meg le van ejtve, nekem most többet kell kibírnom, mint nekik, egy kis ideig még elviselhetik, hogy hülye vagyok - úgy döntöttem idén már nem megyek vissza semmilyen dokihoz. Ez volt az egyik nyomasztó teher, le van téve. És legalább tehetek újévi fogadalmat... Amúgy most mondták, hogy rossz a technikám. Nem azt kell mondogatnom magamban, hogy nem fáj, nem fáj, mert akkor az agy csak azt a érzékeli, hogy 'fáj'. (Tudjátok, mint a 'nem esek el, nem esek el, aztán mégis!). Szóval a jó tecnika: Jól érzem magam!
A másik teher is le van téve, anyu szívműtéte is sikerült. Ő viszont azzal járt jól, hogy nem várt vele tovább, mint kiderült, utolsó pillanat volt. Ki tudja, jövőre úgy összeomlik a tb és nyugdíjrendszer, hogy a 60 felettiekkel már tényleg nem fognak törődni. A kollegám szerint, mit aggódok a H1N1 miatt, az osztrákok is csak 5 millióan vannak....
Konklúzió: jöhet az év vége, már semmi sem tud kizökkenteni a nyugalmamból. Hacsak nem a házassági évfordulónk, az is csak azért, mert olyan gyorsan ment el 20 év, hogy észre sem vettem. (csak a gyerekeken)

Részt vettem a 'sok kicsi' adományozós játékon. Jól esett hasznosan játszani. Tudom, hogy nemcsak Karácsony körül kéne így gondolkodni, de szerencsére egyre több olyan civil kezdeményezés van, ahol látom hova kerül az adomány és év közben is tevékenyek. Csak azt kell észrevenni, hogy nemcsak decemberben vannak gondban egyesek, akár önhibájukból is. Mi most a győri koraszülött osztálynak varrunk takarókat, nem karácsonyra, már régóta tervezzük, de remélem január végére kész lesz, majd beszámolok a fejleményekről. Addig is szeretném a figyelmetekbe ajánlani az Egészséges Újszülöttekért Alapítványt, mely a Győrben ápolt koraszülöttekért dolgozik. Itt van az a baba, akit az anyukája H1N1 fertőzése miatt 3 hónappal előbb kellett világra segíteni.

Kányádi Sándor:
Isten háta mögött

üres az istálló s a jászol
idén se lesz nálunk karácsony
hiába vártok
nem jönnek a három királyok

sok dolga van a teremtőnek
mindenkivel ő sem törődhet
messzi a csillag
mindenüvé nem világíthat

megértjük persze mit tehetnénk
de olyan sötétek az esték
s a szeretetnek
hiánya nagyon dideregtet

előrelátó vagy de mégis
nézz uram a hátad mögé is
ott is lakoznak
s örülnének a mosolyodnak

2009. december 8., kedd

Ma

Kicsit visszatérnék az otthonszülés témára. Ha még nem olvastátok ezt a bejegyzést, tegyétek meg légyszi előbb.

Eddig talán ez az egyetlen cikk, amire azt mondom, hogy korrekt. Siralmas, hogy – persze nemcsak ebben a témában – mennyire primitív módon reagál a sajtó (na és a közvélemény – persze általánosítok…). Nem tudom azt mondani, hogy egyes újságírók inkorrektek, mert nyílván van szerkesztő, tulajdonos stb. akik áldásukat adják a cikkekre. Bár az is igaz, hogy nem kellene sajtónak neveznem a blikket…

Miért van az, hogy orvosom, sztárnőgyógyász, doktor xy megnevezéssel írnak bizonyos orvosok szakmai hibáiról, ugyanakkor G.Á. névvel, címmel, fényképpel jelenik meg a sajtóban? Miért nem kaphat ugyanolyan ’védelmet’, mint más? Miért hívja mentős azonnal a sajtót, ha történik egy kórházba szállítás? Miért viselkedik a mentős, a kórházi személyzet az így beszállított nővel úgy mint a kutyájával, durván, fenyegetve? Miért kér számon olyan kórházi protokollt az otthonszülésnél, amit még a kórházban sem tartanak be? Hosszú válaszaim lennének, rövidebben csak a kulcsszavak: intelligencia, tolerancia, hivatástudat.

Miért kell azt gondolni, hogy a kórház teljes mértékig fizikai biztonságot jelent? Hiába van szuper műszer az orvos kezében, ha nem gyakorlott a vele való bánásban, ha remeg a keze, mert fáradt vagy mert beteg (a többi ok tetszés szerint), ha másra használja a (mű)szert, mint amire való. Az oxitocin és a császármetszés nem arra való, hogy odaérjen az orvos a teniszpartira, az esti filmre, a nyaralásra. Lelki biztonság – erről írtam már. Kinek – hol. Ezért vannak otthonszülők, bábák, otthontanítók, magántanulók, otthon lélegeztető gépen élők, ápolásra betanított hozzátartozók, otthonhaldoklók és hospice szolgálat. Nem tiltható meg egyik sem, szabályozni (nem korlátozni!) kell mindegyiket.

Mint a társadalom tagjainak, nekünk, nőknek is változni kellene. A félelem, a bizonytalanság, a mindig másoktól való függés, a megoldás kívülről való várása, a felelősség nem vállalása rossz tanácsadó. Döntési helyzet most is van, a szabályozástól függetlenül. A tudás hatalom, próbáld higgadtan körüljárni a témát, döntsd el mit akarsz, vállald érte a felelősséget és ne hagyd, hogy bárki megkérdőjelezze a kompetenciádat a döntésedben. Segítsd azokat, akik ugyanilyen helyzetben vannak, mint te, akiket meghurcolnak, mert támogatnak téged. És ez az élet minden területén érvényes. Ne gondold, hogy pl. a gyermeked vallásos vagy egyéb oktatása nem hagyhat maradandó károsodást, nem okoz tragédiát. És ne gondold, hogy nem hallhat meg bárki, bármikor…nem vagy halhatatlan sem otthon, sem a kórházban.

Mikor megtudták a kórházban, hogy ki az orvosom, meghamisították a kórlapomat. Mivel az orvosom szabadságon volt, senki nem vizsgált meg, olyan vizsgálatok eredményét írták fel, amit nem végeztek el. 39 fokos lázzal mentem haza, de biztos voltam benne, hogy ha kijutok onnan, túlélem. Kivitték az egy napos gyerekemet az épületből az engedélyem nélküli koponya ct vizsgálatra, nem azért mert annyira féltették, hanem mert reménykedtek, hogy találnak valamit. Amikor a sok terpeszben járó nő mellett fickándozni merészeltem, undorodva kérdezték, hogy az-e az orvosom, akire gondolnak. Nagyon rosszul esett nekik, hogy én tudok járni szülés után. Kitaláljátok ki volt az orvosom? Végül kiadtak egy olyan zárójelentést, amin nem az volt a gyerek vércsoportja, ami. Még szerencse, hogy figyeltem biológia órán, tudtam ki az apa:) és legalább felismertem, hogy az a vércsoport genetikailag lehetetlen. Nem akartam többé kórházba menni.

Hálás vagyok, hogy megtapasztalhattam, mindig vannak úttörők, kivételek, emberek. Hálás vagyok, hogy 100 százalékig bízhattam valakik szakmai felkészültségében, hogy nem hagytak magamra, hogy támogattak a döntésemben. Hálás vagyok a szüleimnek, a védőnőnek, a gyerekorvosnak, akik nem értettek egyet velem, a helyemben esetleg máshogy döntöttek volna, mégis a hivatásukat tartották szem előtt, a segítségnyújtást, amire felesküdtek, hogy kompetens, felelősségteljes embernek tartottak. Hálás vagyok azoknak, akik tudtak örülni az örömömnek, akik nem a rosszindulatot, hanem a törvényességet szem előtt tartva vették a fáradságot és átolvasták a törvényeket, hogy aztán boldogan anyakönyvezzék a gyermekemet. Éppen ma 16 éve. Köszönöm.

2009. november 29., vasárnap

Adventi naptár

Készült 24 db gyufás doboz, néhány gomb, textildarabok és ragasztó felhasználásával. Hogy mi fér bele? Cetlik, amikre felírtad a napi jókívánságokat, idézeteket, a csokiadag lelőhelyét....



2009. november 28., szombat

Az otthonszülésről

Középkori módszerek G. Á. ellen
Nem tilos az otthonszülés, de a bábákat börtönbe zárnák:
http://www.szules.hu/index.php?id=1706&cid=38954

Gondolatok az otthonszülésről. Megszólal: Kepes András, Feldmár András, Ranschburg Jenő, Létay Dóra,Láng Annamária, Filó Vera, Rácz Zsuzsa, Barcza Gergő, Galambos Péter, Ráckevei Anna, Juga Veronika, Szalóki Ágnes, Herczog Mária, Ternovszky Béla, Vajdai Vilmos:


2009. november 22., vasárnap

Arról, hogy a betegség pihenés

"Az élet rettenetes versenyében legtöbb ember csak akkor pihen meg, ha beteg. A betegség, a francia költő szavával, nemcsak a szegények utazása, hanem a szegények nyaralása, téli Rivierája, Tátrája és Egyiptoma is. A lázas kedélyekre a betegség igazi lázat küld, hogy kissé megnyugodjanak. A becsvágyó és kielégületlen ámokfutó, aki - mint Kleist, a költő - "váltogatja a városokat, mint a lázbeteg a vánkosokat", csak a betegágyban eszmél igazi vágyaira, reménytelen szenvedélyeire.

A betegség pihenés is, ez közhely. Ezért előzd meg a természet parancsát, a kényszerű betegszabadságot, s iktass életed iramába apró, mesterséges betegségeket, hogy megpihenjél. Makkegészségesen őrizd néha egy napon át az ágyat. Farkasétvágyad van, a szöget is megrágnád: koplalj önként egy-két napot. Szíved nem zsörtölődik még a nikotin miatt: jutalmazd meg azzal, hogy parancsoló szükség nélkül abbahagyod három napra a cigarettát. A szervezet oly hálás a legcsekélyebb figyelemért! S ezek az apró, mesterséges, a betegség parancsa nélkül felidézett betegségi és gyógyítási állapotok, önkéntes diéták, megvonások és pihenések felérnek egy keleti úttal vagy egy vakbélműtéttel. Kíséreld meg. Csodákat látsz majd." Márai Sándor

Olyan régen jártam erre, hogy csak negyedszerre sikerült a jelszavamat eltalálnom. Pihentem egy kicsit. Ahogy körbenéztem mindenkire ráférne. No nem a betegség. Valahogy a Karácsony előtti időszak mindenkiből a rohanást, a kapkodást váltja ki. Akiknek a megélhetése, a munkája erősen kötődik ehhez, azoknál talán meglesz majd a stressz lefutása is, a jól megérdemelt pihenés. A legrosszabb helyzetben talán azok vannak, akiknek az otthoni gyermeknevelés a mindennapi feladatuk. Ők nem vehetnek ki szabadságot a két ünnep között, nem nagyon tehetik félre a napi rutin okozta fásultságot. Az ünnepnek való megfelelés (vagy minek is nevezzem...) sok embernek kényszer. Nagyon szép, amikor a szeretet ünnepéről szóló, pátosszal megírt családi történeteket olvasok, de a pesszimizmusom vagy cinizmusom azonnal eluralkodik rajtam. Nézzetek körül, hány egyedül élő kis öreg, vagy akár lezüllött középkorú, társas magányban élő fiatal vagy gyermek van. Nehéz így hinni a szeretet erejében... Szóval: ne felejtsetek el pihenni, gondolkodni a világ dolgain, egyensúlyban tartani magatokat. Akkor, biztosan megnyugvással tölt el benneteket a Karácsony és egy új év közeledte.

2009. november 8., vasárnap

Elmúlt két hét

Influenza döntött le két hétre, szinte szó szerint, mert 4 napig fel sem tudtam kelni. Betegen nem jó itthon lenni, de kénytelen voltam visszavenni a tempón és pihenni, mert a legyengülés tartósnak mutatkozott. Azért zajlott az élet nélkülem is, a jobb pillanataimban kötöttem (még mindig nincs kész a nyáron elkezdett csodapulóver), mobiltelefontartót varrtam, ma pedig nem bírtam magammal és 10 órát álltam a konyhában. Készült halászlé, rántott hal, burgonyatekercs Fűszeres Eszter szakácskönyvéből, párolt káposzta, Kinder szelet és sütöttem kenyeret Limara egyik receptje szerint. Megünnepeltük a fiam névnapját, ami amúgy két hete volt, mosogattam vagy ötször és vége is lett a napnak. Beszéljenek inkább a képek.





2009. október 31., szombat

Kádár Kata - Trailer



Nagyon tetszik ez a trailer a győri Vaskakas Bábszínház Kádár Kata Revüjéről. Ahogy az előadás fülszövege szól: "Képeslapok a pokolból, avagy a női lélek sötét oldala" Hátborzongató a zene ebben az előzetesben, de egyéb hang nélkül is tökéletesen visszaadja azt az érzést, amit ezek a népballadák kiváltanak belőlünk. A rendező fejébe ennél mélyebben nem szeretnék látni. De az remélem vigasztalja, hogy ugyanígy vagyok Tarantinóval is:) Hogy közhelyesen mondjam: félelemmel vegyes tisztelet, amit érzek, s ezért van, hogy imádom a filmjeit, de egy perverz agyú őrültnek tartom. A Kádár Kata tehát 18 éven felülieknek szól, ne tévesszen meg senkit a bábszínház szó! A darabot élőzene kíséri (A. basszusgitározik- cicanadrágban..) Várandósok ne nézzék meg, eléggé sokkoló jelenetek vannak benne. Amúgy minden jegy azonnal elkel, nagyon nagy a jó színházra való igény. Látni kell, sőt Európának látnia kell! (Lehetek öltöztető a turnén?)

2009. október 25., vasárnap

Szarvasgomba

Megpróbáltuk a kis hülyét (jobb oldali!) betanítani szarvasgomba vadászatra....

Barátnőm volt vadászaton, ahonnan is sikerrel tért vissza. ( Ezt úgy írtam, mintha legalábbis Zrínyi Miklós halálát kellene most töviről-hegyire elmesélnem...) Szóval kaptam egy kis mintát a finomságból és a nem ehető szerzeményekből is. Előbbi többi közt a rántottára is került (kösz a tippet), utóbbi pedig a kutyaidomítást hivatott szolgálni. A neten rengeteg tanács van kezdve attól, hogy "ne is próbálkozz"... Ott kezdődik a művelet, hogy a kutya nem ismeri a 'keres' vezényszót. Nem vészes ezt betanítani egy kutyánál, de egy Jack-Russel-nél?! Szóval végül az iszonyúan erős illatú gombát sem bírta megtalálni, igaz egy gyufáskatulyába kellett rejteni a cuccot, hogyha mégis megtalálná, ne falja fel. Jutalomfalattal készültünk, ki gondolta, hogy a kutyatápnak erősebb szaga van.. Vagy a kutyatápot kellene elrejteni a szarvasgomba mellé? Holnap újra próbálkozunk, de lehet inkább rögtön az erdőbe kellene menni, hogy ismerkedjen az ottani szagokkal is és ne nyulat keressen majd a gomba helyett.
Tanulságok: Kölyökkutyával jobban menne. Jól nevelt, idomított kutyával jobban menne. Egy malaccal jobban menne. Állandó szarvasgomba utánpótlással jobban menne.

Azért olvasok egy kis szakirodalmat a témában, hátha csoda történik, elvégre itt a szezon. Mellesleg télen is ránkférne egy kis erdőjárás tüdő- és agytisztítás céljából.

2009. október 18., vasárnap

Gyors desszertek

Ez a félmondat a barátnőmnek szól: gyors! nem gyros:)
És a nyálcsorgató finomságok:


Ez egy tiramisu kicsit dizájnolva. Tojás nélküli, mert a nyers tojást nem bírom megenni, legalábbis ha tudom, hogy az van benne. Tehát egy réteg rumos kávéba mártott piskóta, rá a krém, ami főzött vaníliapuding összekeverne mascarpone-val. Aztán még egyszer ugyanez a rétegezés és a végén egy kis keserű kakaóporos művészkedés. Gyorsan, finomat kategória, de sajnos muszáj egy-két órát állnia, hogy összeérjen, sőt ideális esetben fél napot.

A másik édesség a rakott füge. Hogy hogyan készül? Megnézem mi van itthon és kinézek az ablakon. Ha meleg az idő, megeszem a hozzávalókat egyesével. Ha olyan hideg, kutya idő van, mint a héten, akkor kivajazott jénaiba beleteszem a félbevágott fügéket. Megszórom dióval, gesztenymasszával, mogyoróval, mazsolával, kevés cukorral. Ráteszek mégegy réteg fügét és meglocsolom rummal vagy konyakkal. Mehet az egész a sütőbe kb 20 percre.


2009. október 8., csütörtök

Vörös Oroszlán

Végre elolvastam A Vörös Oroszlán-t. Szepes Mária regénye 1946-ban jelent meg először, 5 évig írta, de miután 1948-ban betiltották, csak a rendszerváltás környékén jelent meg újra. Ezoterikus regényként van nyilvántartva, de most másodszori olvasásra is függetleníteni tudtam magam ettől a vonaltól és így egy évszázadokon átívelő történetként, izgalmas regényként is élvezhető. A könyv alaptémája az örök élet itala, amellyel az élet meghosszabítható vagy folytonossá tehető, azaz a halandó újjászületés után is emlékszik előző életére. Ha van lélekvándorlás, akkor azt hiszem nagyon jól ki van az találva, hogy az ember nem emlékszik sem előző életére, sem az útra, ami a halálától a megszületéséig tart. Nem az előző élet hibáit kell kijavítani most, hanem a jelen hibás lépéseiből kell a jelenben profitálni. Ez sokkal nehezebb, mint vándorolgatni évszázadokon keresztül, hát annyi idő alatt persze, hogy bölcs lesz az ember! Nagyon szeretnék komótos, bölcs ember lenni, felülemelkedni a mindennapi problémákon és ostobaságokon, félelem nélkül, bizalommal szembenézni az emberekkel! Próbálkozom, még van remény, hogy egyszer sikerül.

Amikor egy író ilyen mélyen pedzegeti az élet rejtelmeit, értelmét, mindig érdekes végigolvasni az önéletrajzát és úgy sok minden a helyére kerül. Abból, hogy Szepes Mária zsidó származású volt és a férje katolikus, ez utóbbi valláshoz jobban vonzódott, nekem rögtön az jött le, hogy nem találta magát, ezért is keresett magának egy olyan 'vallást', amibe sok minden belefér. Ez persze valószínű nem igaz, hiszen emlékszem riportra vele, ami alapján bölcs embernek látszott, és egy zaklatott, lelki otthontalanságban szenvedő ember nem is élt volna csaknem száz évig.

A Pöttyös Panni könyvei az 'arccal a pénztár felé' kategóriába esnének, ha nem lennének olyan jók, vagy legalábbis nem a gyermekkorom jutna róluk eszembe. Vagy ha nem tudnám, hogy abban a politikai miliőben igencsak cenzúrázni kellett az embernek még a saját gondolatát is, nemhogy amit mondott vagy írt.

2009. október 7., szerda

Második otthon

Nem az az értetlen, aki amerikai típusú irodában át akar ülni, hanem aki nem érti, miért javít valaki helyzetén az átülés amerikai típusú irodában.

A fenti bölcsesség kollégám agyszüleménye a mai napi munkahelyi történésekre reflektálva. Persze kirakom a faliújságomra is, ahol az ilyen jellegű mondásokat gyűjtöm. Az én mára vonatkozó életbölcsességem azt hiszem Jeffersontól származik: Ha a stílusodról van szó, ússz az áramlattal, ha az elveidről, légy rendíthetetlen.

A hogy érezzük jól magunkat a munkahelyen dilemmám végeredménye a mai napon a következő: Sehogy. A munkahely nem azért van, hogy ott jól érezd magad. Azért, hogy dolgozz, koncentrálj erősen a tökéletes munkavégzésre és ebben senki és semmi ne akadályozzon meg. Ne tekintsd második otthonodnak a munkahelyet, mert az nem fészek. Ne tartsd gyermekeid fényképét az asztalodon mert csak elvonják a figyelmedet a munkától és lelkiismeret furdalást okoznak azért, hogy nem velük vagy. (Én Zámbó Árpi fényképét tartom ott, amelyre rá van írva: Tolerancia. Ez a gyenge pontom.)

Cinikus vagyok? Dehogy! Tegnap egy órát aludtam....mert azon gondolkoztam, miért nem tudom könnyebben feldolgozni a változásokat. Nem jutottam megoldásra. De ahogy mondani szoktam: Kalandra fel!

2009. szeptember 30., szerda

Beszámoló

A címben jelzett dolog elkészítésével küzdök mostanában, ezért egy kis türelmet kérek rendszeres látogatóimtól. Kolléganőm kiszámolta, hogy pont a 13. alkalom, hogy ezt a munkát végzem. Ebből is kitalálható, hogy kis túlzással mennyire favágó munka ez. Bár én kukoricacímerezésnek hívom. Az osztrák határ közelében élő hazánkfiai járnak ugyanis ki dolgozni nyaranta a kukoricaföldekre, persze nagyrészt feketén. Na én nem a mezőn dolgozom, de ezt az munkát is némiképp illegal-nak tekintem, mivel: 6 óránál jóval többet nézem a monitort, van úgy, hogy 12 óránál többet dolgozom egy nap és nincs 12 óra pihenőidő. De gyanítom, hogy ha munkahelyet váltok, akkor lakhelyet is, én már csak ilyen maradok.

Akartam írni a mozaikozásról és Nurejevről, a Hattyú haláláról, de inkább csak adok egy linket. Őrült, de szép, olyan a sír, mint az ember.

Fűztem egy-két medált, de a fotón a narancs az valójában arany, a rózsaszín meg hússzín. Majd kicserélem ezt a fotót valami jobbra, úgyhogy most a későn jövők jobban járnak:)


Ja, még valami: nagyon feldobott ez a bejegyzés. Ahogy öregszem, úgy jönnek elő x évi orosz tanulásom emlékei, a cirill betűket nem lehet elfelejteni. Kotorásznom kellene, hátha megvan a neten az Antoshka című dalocska...

Majd hétvégén benézek, mindenkinek jó munkát és pihenést!

2009. szeptember 25., péntek

Elmo süti

Ah, de dilinyós egy süti ez. Ha kisebbek lennének a gyerekek, lehet neki állnék. Csak ez a sok ételfesték ne lenne...

Kislányoknak és romantikus fiatal hölgyeknek ezt találtam

2009. szeptember 21., hétfő

Érik a gyümölcs

Na erről a címről eszembe jutott Steinbeck és Anita. A gimiben kölcsönadtam a kétkötetes Steinbeck mű második kötetét akkori legjobb barátnőmnek, Anitának. Na nem az "Érik a gyümölcs" volt benne a lényeg, hanem a "Kék öböl"! Tudom beszerezhetném antikváriumban fillérekért, de valahogy nem merem. Félek a csalódástól, jártam már úgy, hogy kamaszkorom kultfilmjét megnéztem és fogalmam sem volt mi volt rám olyan nagy hatással 20-onX éve. A kék öbölből nem akarok kiábrándulni... Anita, merre jársz?

Lényeg: Érik a füge! Kicsit megviselte ugyan a tél a bokrot, mert fölfelé nem nőtt annyit, mint szerettem volna. De azért kár volt aggódni. Mézédesek, a kutyák is szeretik és amit elérnek azt lelopják a fáról...



2009. szeptember 18., péntek

Dúlaképzés

A Magyarországi Dúlák Egyesülete – MODULE - dúla alapképzést tart Győrben októberben.
A képzéssel kapcsolatos információkat az
Élet-Jel Egyesület honlapján megtalálod!

2009. szeptember 17., csütörtök

Öt templom

Ma kezdődött az Öt templom Fesztivál Győrben. A győri 'fesztiválok'tól (Gyerkőcfesztivál kivétel!) amúgy teljesen rosszul vagyok, majd erről is írok, de most nem akarom elrontani a kedvem. Szóval Öt templom: Nagyon szeretem ezt az ökumenikus Fesztivált, szolid, kulturált és igazán jó lelkületű. Kiállítások, jó zenék zeneiskolásoktól és ismert zenészektől, városnéző séták, magyarázó istentiszteletek. A részletes program ITT található.
Ma a zsinagógában voltunk, ahol elvileg magyarázó istentiszteletet tartott volna dr. Oláh János a Rabbiképző docense, a győri hitközösség részvételével.
Na ezt nem tudtam elképzelni, hogy oldják meg, nagyon kíváncsi voltam, de a gyanúm beigazolódott. Sajnos felolvasott, amit kissé furcsáltam, hiszen gondoltam egy teológus a kisujjából előránt egy kis vallástörténeti összefoglalót. Én 'gyakorlatiasabb' előadásra számítottam, de azt vettem ki a szavaiból, hogy igazából nem akar vásári majmot csinálni magukból. Meg nem is volt ott 10 férfi:) Azért megmutatta a kippáját és egy imalepelt, táliszt, aztán megszólaltatta a sófárt. Na ennél a résznél lelkesedtem be, de sajna ennyi volt az egész. Ezt a templomlátogató élményemet úgy érzem lehet még fokozni! Aztán Gáti Oszkár olvasta fel a Lubavicsi Rebbe Test és Lélek beszédét, amiből most egyetlen mondat maradt a fejemben: "A lélek tápláléka a tanulás és az erény". Úgy látszik ez 'talált el':) Nagyon szeretem Gáti Oszkár hangját, de a jellemét is. Szókimondó, bántóan egyenes jellem, nem tűri a tehetségtelen, lusta kollegákat, szóval túl őszinte, sokan ezért nem szívlelik. Pedig örülni kellene, ha az ember tudja a másikról, hogy hova tegye, ritkán dícsér, de akkor lehet tudni, hogy az igaz és őszinte.

Megnézem még a Liszt Ferenc Zeneiskola fuvolistáit és el kellene jutni Ferenczi György és a Rackajam koncertre. Meg a görög katolikus templomba is elmegyek magyarázó istentiszteletre (ha fel bírok kelni vasárnap normál időben).

2009. szeptember 15., kedd

Nagytakarítás

Elkezdtem a karácsonyi nagytakarítást. Nem, nem beszélek félre. Rájöttem, hogy azért kell 7 évente elköltözni, hogy legalább akkor selejtezzen és rendet rakjon az ember. Ez most nem jött be, tőlünk szokatlan módon már 9 éve élünk itt. Néhány karácsony kimaradt a suli miatt, tanultam, mint az őrült. Meg a 'gyorsan essünk túl a takarításon'-ba nem fért bele a selejtezés. Így hát most szép komótosan, 4 nap alatt - ragyog a kamra. Itt legalább gyönyörködhettem abban, hogy milyen ügyes voltam a nyáron. Elképesztő mennyiségű nylon zacskót dobtam ki, bedobozoltam a festő cuccaimat, kidobtam az ezeréves sosem használt edényeket és vázákat. Csak azt nem tudom, hogy sikerül ezt a rendet tartanom még 3 hónapig...ebben nagyon gyenge vagyok.


Két hétre egy helyiség jut terveim szerint, ebbe bele kell férnie az iratok, könyvek, kacatok átnézésének is, 'takarításundor' nélkül. (Legfőképpen a már semmire se kellő jótállási jegyek kidobása cél!!!)

Én is azok közé tartozom, akik szerint a ház van értünk és nem fordítva; csak annyi helyiség, kert, stb. legyen, ami nem tart rabságban; előbb magában, belül rakjon rendet az ember, aztán kívül; egy jó könyv és se kép, se hang (kis túlzással).

2009. szeptember 13., vasárnap

2009. szeptember 11., péntek

Új hobbi?

Vagy inkább egy új szakma? Kicsit el kellene merülni benne, a több lábon állásra gondolva mindig jól jöhet egy hidegburkoló szakképzettség.
Eddig egyáltalán nem érdekelt a mozaik, főleg nem az üvegmozaik, de ez a csempézés nagyon jó terápiás hobbi. Itt még a fugázással foglalatoskodom, a végterméket még nem fotóztam le, kicsit be akarom pácolni a fakeretet. A kép tervezője a kollégám volt, akiről koppintottam a mintát és ő is nevezte el, de nem emlékszem, hogy a Tramini vagy az Ófurmint nevet kapta-e a design:)


Egy biztos: még több helyet igényel mint a varrósarok és sokkal koszosabb is. Viszont látványos és nem kell közben megvakulni.

Gyöngymedál

Nem szoktam egy nap két bejegyzést írni, de barátnőm 100 km-el távolabb próbál kiigazodni Dobos Éva mintáján. Persze az enyém kicsit más, de nem tudatosan. Egyszerűen ezek az anyagok voltak itthon és nekem sürgősen tudnom kellett, hogy bírom-e értelmezni a mintaleírást. Még nincs is befejezve, lóg a damil belőle...


Szóval 8-as tekla helyett 6-os, 6-os helyett 4-es, üveggyöngyből csak 6 darabom volt. Mivel kisebb gyöngyökből van, "gyorsan szűkül", tehát nem annyira lapos, mint Éváé.

P., remélem jól látszik, de te ügyes vagy, hamar elkészül majd. Boldog névnapot a tesódnak!