2010. május 29., szombat

Kultúrhét

A hét eleji grill party-t is a kultúrprogramok közé számítom persze. Tudjátok borkultúra, pálinkakultúra...X bácsi összes pálinkája nagyon finom, az epres egészen különleges volt!
A hét többi része színházlátogatással telt. Már egy éve nem voltam Pesten színházban, most meg egymás után két nap. Először a Katona József Színház Kamrájában néztük Leonyid Andrejev: Kutyakeringő drámáját Gothár Péter rendezésében. Modern, de nem lila, nem blöff, jő színészek. A mi városunkban annyira borzasztó a színház, hogy én már egy kicsi jónak is örülök. Ez a darab pedig eléggé tetszett. Kritika itt, de az ősbemutató óta nyilván változott egy kicsit.
Másnap a Zsótér Sándor rendezte Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása c. darabot láttuk a József Attila Színházban. Igaz, hogy 2008-ban volt a bemutató, de úgy látszik rám vártak, kár lett volna kihagyni. A tragikus komédia műfaji besorolás teljesen illő, szegény Alfrédot el akarják tenni láb alól, én meg vigyorgok, mint a tejbetök. A színészi gárda nem olyan profi, mint előző nap, de mint mondottam az ember elsősorban "mihez képest" gondolkodik.
A 3. színházi  élményt már csak a családom többi része élvezhette, én sajnos nem tudtam ott lenni. De teljesen feldobódva azt mondták: ezt feltétlenül meg kell nézni!  Kicsi nyuszi hopp, hopp című kortárs kabaréról van szó. "Kiindulópontja egy tinédzsergyilkosság, és a szcenírozott dokumentumdrámának induló előadásról először nem is gondoljuk, hogy nevetni lehet majd rajta." Nem találtam, mikor lesz legközelebb előadás, de gyanítom játszák még. A budapestiek színházügyileg teljesen el vannak kényeztetve, irigylésre méltó a felhozatal, mármint nemcsak a mennyiség, hanem a minőség is.



Legközelebb június 6-án este fél 8-kor Pécsen, a POSzT Off-progjamjai közt látható.

2010. május 20., csütörtök

Könyvajánló

2 hete érettségi találkozóm volt Szombathelyen és mivel család nélkül mentem, kóboroltam egy kicsit céltalanul. Ennek az lett az eredménye, hogy könyv-leárazásra bukkantam. 200 Ft egy Görgey drámák kötetért, vagy Tóth Árpád novelláért, vagy angol nyelvű klasszikusért, nevetséges! A legdrágább könyv Gideon Hausner: Ítélet Jeruzsálemben című könyve volt, kemény 600 Ft-ért. A szemműtétem miatt már teljesen ki vagyok éhezve egy kis betűre, konkrétan bármit elolvasnék most, csak lássak rendesen! Nos a könyv nagyrészt Eichmann peréről szól, Hausner a főügyész volt a perben. Kerestem a neten egy ajánlót a könyvről és végül is a Hetek archívumában találtam megfelelőt. (Bocs a lustaságomért, és Németh Sándor honlapjára sem kell kattintanotok!!) Szóval ha egy kicsit is érdekel a történelem, ha érteni szeretnéd a holokausztot (nem megérteni, azt nem lehet) vagy éppen érdekel a nemzetközi jog:), szánj erre a könyvre néhány napot.
Ami miatt elolvastam a könyvet: egyrészt a múlt havi auschwitzi-i látogatásom nyomán felzaklatott gondolataim rendszerezésére próbáltam kísérletet tenni. Másrészt gyerekkoromból van néhány nagyon éles kép a fejemben, fogalmam sincs miért maradtak meg, de valószínűleg nagyon felzaklattak. Egyik ezek közül egy dokumentumfilm, amiben bemutatták az Argentinában élő Eichmann utáni nyomozást, megfigyelését és aztán Izraelbe való rablását. (Aldo Moro elrablása és meggyilkolása illetve az első lombikbébiről szóló híradás a másik két "éles kép")
Ha a magyarországi holokausztról szeretnél többet tudni, ajánlom ezt az oldalt.

Birkenau
Auschwitz

2010. május 19., szerda

Hírek belföldről

A bulvársajtót ismeritek mindannyian. Tudom, nehéz eldönteni mi igaz és mi nem, mi csúsztatott és mi korrekt információ. Van úgy, hogy a nyilatkozó adott témához történő személyes érzelmi hozzáállása jön ki, legtöbbször az adott szervezet által képviselt sablont szajkózza. Igaz ez az élet minden területére, de hogy minden országra, azt nem tudom. Néha hajlamos vagyok azt hinni, hogy csak nálunk ennyire nyögve-nyelős minden. Ajánlom a figyelmetekre a Köldökzsinór blogot.
 

2010. május 16., vasárnap

A kis Taurus

Megszületett Bika jegyében a várva várt kisleányka. Szülei is nagyon boldogok, mert ott  és úgy történt az esemény, ahol szerették volna és azokkal ünnepelhették a szülést-születést, akikkel szerették volna ezt az élményt megosztani.

Köszönöm, hogy ott lehettem.

2010. május 13., csütörtök

Prímszámok

Ma (prímszám) van a születésnapom (prímszám). Na mi következik ebből? (Megfejtés: kaptam egy Mozart-tortát)

2010. május 12., szerda

Tancici dum

Vagyis a prágai Táncoló házak! Most, a krakkói kirándulás után lehet nem ezt kéne feltenni, de Almával arról beszélgettünk út közben, hogy mit nem láttunk Prágában, amiért érdemes visszamenni. Szóval a székesegyházaktól, templomoktól, régi hidaktól teljesen lázba jövök, ennek az épületnek a tövében is leesett az állam.

2010. május 3., hétfő

Ismét Teddy

Már ajánlottam Teddy mackó blogját korábban. Kedvenc "idétlen" oldalamról ismét egy édes ötlet:

És még egy kis dedózás ugyanonnan:

De érdemes megnézni Teddy Irországi utazásán készült fotókat és a kutyatejméz receptjét is ITT.