2010. október 27., szerda

Felolvasószínház a szabad születésért

A tegnapi, Thália Színházban tartott "Ezekben az időtlen órákban" című előadás hanganyaga itt meghallgatható.
Az előadás felolvasószínház, melyben tizenhárom színész mesél szülés és születéstörténeteket.
A cikk az origón elolvasható, a 6 perces videót is nézzétek meg. Nagyon megható, ... a szolidaritás is. Geréb Ágit semmi nem törheti meg, mert övé az a hatalom, hogy emberek ezrei emlegetik a nevét tisztelettel nemcsak most, hanem 50 év múlva is. A ti gyerekeitek tudják, hogy hol, hogyan, kivel születtek? Találkoztak azóta a gyermekeitek azokkal, akik a szülés, születés nehéz-boldog óráiban ott voltak veletek? És név szerint, barátilag köszöntenek-e benneteket? Az enyémek ismerik, tisztelik Ágit és úgy nevelem őket, hogy ő olyan ember, akivel szemben, akár egy nagyszülővel, szülővel szemben - felelősséggel tartoznak a további életük során, cserébe azért a felelősségért, amit ő vállalt értük a születésükkor. Most megyek, sírok kicsit....

2010. október 26., kedd

Petíció - Szabad szülést Magyarországon

Az intézeten kívüli szülés szabályozatlansága és az ebből adódó hátrányos megkülönböztetés méltatlan helyzetbe hozza a résztvevőket. Kérlek olvasd el ezt a petíciót és ha egyetértesz, írd alá. Megnézheted, hogy eddig kik írták alá, eddig 2433-an.  

Update: 8531

2010. október 18., hétfő

Utazás

Prágában voltam! Céges kirándulás volt, Csehországban ismét, azaz konkrétan Prágában jártunk (meg a brnói tescoban....rumos Orion praliné:)). Volt némi csoportos városnézés, aztán kollégám hóbortos ötleteihez híven bicikli bérlésre adtuk a fejünket. Nagyon praktikus dolog így bejárnia várost, sokkal többet lehet így látni rövidebb idő alatt, olyan helyekre is el lehet jutni, ahova a turista nem nagyon megy, hacsak nem egy hetet tölt ott. 2 óra alatt annyi helyen voltunk, mint két lábon egy nap alatt. Ráadásul gyorsabban, több impulzus ért, egy idegen városban érezhettem helyinek magam, csak azért mert olyan eszközön utaztam, mint ahogy a helyiek. Vicces, mi minden elég a szabadság-érzethez. Megnéztem ismét kedvenc épületemet, azaz "Ginger és Fred"-et, közelről is és egészen távolról, a Szent Vitus székesegyház tornyából.


Este vacsora némi sörrel az U Medvidku-ban, a bátrabbak továbbálltak U Fleku-ba, a még bátrabbak a szexmúzeumba, én a szolid éjszakai városnézést választottam.


Másnap nagyon rövid zsidó negyed látogatás volt.(Kár, hogy "Ági mamáékkal" nem voltam ott tavaly)


Építészetimádóknak Prága egy kincsesbánya, ez az épületegyüttes is kedvenc lesz ebből a szögből:
Háttérben a Tyn templom, de nem is az a lényeg, hanem előtte az az álemelet. Azt hiszem attika a neve, szemből úgy látszik, mintha egy lakott emelet lenne ablakokkal. Győrben is van egy ilyen épület, a régi OTT ház.

Szóval szép volt, jó volt, visszamennénk. A fotókat kollégám készítette, mert ilyen vaksin alkalmatlan vagyok a fotózásra, meg persze nem vittem fényképezőgépet...hát mi vagyok én, turista?

Hétvége

A múlt (múlt) napos hétvégén egy csodálatos városban jártam és kedves útitársaim noszogatására bicajjal jártuk be a környéket. A múlt heti események kissé elfeledtették velem azt a feltöltődést, amit a túra kapcsán szereztem, de majd írok egy rövid kis beszámolót. Na, hol jártam? Segítség balra hátul a ködben:)



2010. október 17., vasárnap

Köszönet

A demonstráció előtti napon Mikola István azt nyilatkozta, hogy az anya joga eldönteni, hogy hol szüljön, az állam kötelessége, hogy a jogszabályi környezetet megteremtse, és hogy mindkét félnek megértőnek kell lennie. Amit látok G. Ágival való eljárás kapcsán, az sajnos már nem a rosszindulatból és féltékenységből  származó agresszió, hanem egyértelműen a hatalommal való visszaélés. Az anya bármennyire is szeretné, nem tud tekintettel lenni a joghézagra, hiszen a természet törvényei szerint az a baba megszületik, nem a szabályozás meglététől függ a léte. Az pedig, hogy az anya addig ne éljen alkotmányos jogával, amíg nem születik meg a törvény, egyszerűen nem elfogadható.A média felelőssége lenne, hogy a szenzációhajhász, félinformációkon  sőt hazugságokon alapuló, etikátlan újságírást, újságírókat kivesse a tagjai sorából. Minden ember felelőssége pedig az - bármely témával kapcsolatban - hogy törekedjen az igazság megismerésére mielőtt  agresszívan, a média által bűnösnek mondott fél elítélésének hangot ad. Köszönet az országos és nemzetközi demonstrációkon való részvételért, hiteles emberek részéről, orvosok részéről érkezett felszólalásért.

2010. október 14., csütörtök

Demonstráció Győrben

Kedves Mindannyian!

Békés demonstrációt tartunk 2010.10.15-én 16-18 óráig Győrben a Megyeháza előtti téren.

Kérünk mindenkit, hogy segítsen abban, hogy ez a felhívás minél több emberhez eljusson! Mindenféle eszközzel (levél, telefon, netes felületek) hirdessétek a győri demonstrációt. Legyünk minél többen!

Célunk ezzel a békés demonstrációval, hogy megmutassuk vidéken is sokan vagyunk akik támogatjuk azt, hogy a nőknek Magyarországon is jogában állhasson az intézeten kívüli szülés választhatósága. Szeretnénk, hogy mihamarabb megoldódjon ez az emberjogi kérdés.
Jelenlétünkkel szeretnénk kifejezni együttérzésünket Geréb Ágnes és családja felé is.
A demonstrációt a rendőrségen bejelentettük.
Nem cél haragot gerjeszteni, kérjük, hogy az agresszió minden formájától tartózkodjanak azok is, akik föl vannak háborodva. Úgy kell ezt az ügyet végre világra hozni, ahogy egy babát: Háborítatlanul.

Jöjjenek a gyerekek, felnőttek, nagymamák, barátok - ne csak otthon szültek és születtek!!!

Számítunk jelenlétetekre!

A petíciónkat itt olvashatjátok (ill. alá is írhatjátok):


A demonstráció szervezői: otthon szült édesanyák és családjaik

ui: ugyanebben az időben Veszprémben is lesz demonstráció, tájékozódjatok a szules.hu-n


2010. október 13., szerda

Együnk is

ne csak szüljünk:)

Recept  és egy sokkal szebb fotó ezen a blogon. Én kihagytam a vaníliát - véletlenül és az ánizst - direkt, így nem kellett főzőcskézni, csak egymásra kanalazni a cuccot. A többi hozzávalóból a szuper recept szerint tettem, alapanyagot a "lidli"-ben vettem. Szép és finom!

2010. október 11., hétfő

Demostráció kedden

Kedves Barátaink, Támogatóink!

2010. október 12-én, jövő hét kedden folytatódik Geréb Ágnes tárgyalása a Legfelsőbb Bíróságon. Ennek alkalmából álljunk fel egy ÉLŐLÁNCBA a Legfelsőbb Bíróság és a Parlament épülete között! Célunk ezzel a békés demonstrációval, hogy segítséget kérjünk az országot irányító képviselőktől, miniszterektől. Segítsenek nekünk, hogy mihamarabb megoldódjon ez az emberjogi kérdés és a nőknek Magyarországon is legyen joguk a szabad választáshoz.

Az esemény pontos időpontja:
2010. október 12., kedd délelőtt 9:15 kezdettel, várhatóan 11:30-ig

Helyszín:
Budapest, V. kerület, a Honvéd tér és a Kossuth Lajos tér között

Pontos útvonal:
A demonstrációt bejelentettük a rendőrség felé. Szeretnénk a szerdaihoz hasonló, békés és háborítatlan megmozdulást tartani. Kérünk mindenkit, hogy segítsük egymást ebben, hiszen mindez rajtunk is múlik!
A rendezvény menete:
Gyülekezés 9:15-től az V. kerület, Honvéd téren, a Markó utca - Szemere utca saroknál a járdán.
Innen 9:30-kor a járdán kézen fogva, illetve sálat, kendőt egymás között kézben tartva élőláncot alkotunk a Parlamentig. Az élőlánc körülbelül 10:00-ra éri el a Parlamentet. A lánc Honvéd téri végétől a résztvevők 10.30 magasságában elindulnak a Parlamenthez, és ott csatlakoznak a lánc végéhez. A Parlament előtt a szervezők által felkért szónokok beszédet mondanak. A Parlament előtti gyülekezés 11:00 órakor ér véget.
Az útvonalon található kereszteződésekben, gyalogátkelőhelyeken a forgalmat nem akadályozhatjuk, a lánc folyamatosságát szimbolizálandó az útfelületre ragasztószalagot ragasztunk. Kérünk titeket, hogy ezt vegyétek figyelembe, és a közúti forgalmat ne akadályozzuk semmilyen módon!
Várunk mindenkit - gyermekeket, szülőket, nagymamákat, nagypapákat, otthonszülőket és nem otthonszülőket, szimpatinzánsokat és támogatókat!

Köszönettel,
A szabad szülésért facebook oldal létrehozói, Geréb Ágnes közeli hozzátartozói, a Napvilág Születésház dolgozói, bábák, dúlák, otthonszülők és nem otthonszülők.

2010. október 7., csütörtök

Requiem

egy meghurcoltért címmel írt egy cikket kelep a virtus.hu-n. Találó mondatai közt kedvenceim:
"Az egyéb anyagi, szakmai, vagy presztízsből fakadó okok mellett úgy vélem, egyszerűen lelkületében éretlen a jelenségre a hazai Kamara. Nem akarja elhinni, hogy az élet nem csak a biztonságot jelenti, s a gondos biztonság sem jelent még biztos életet."
"De kérdem én, mert a téma súlya megköveteli: ez az oly csekély kockázati tényező miért fontos itt annyira, míg másutt tálcán kínáljuk a halált? Az alkoholista nap mint nap lesétálhat a krimóba, elpusztulni, a trafikból feltankoló bagós kicsinálhatja az egész családot, a féktelen hús- és szalonnaevő is csak a hentesig kell, hogy kijárjon egészen az infarktusáig, de az egészséges szülő nőt, azt isten óvja a saját otthonában rá leselkedő haláltól!!! "

(Bocs, de nem tudom kihagyni: Igen, az Isten óvja. És ez így van jól.)

2010. október 6., szerda

Békés demonstráció - ma!

Levél Geréb Ágnes lányától:

"Talán mindegyikőtök értesült a tegnap történtekről. Anyukám, Geréb Ágnes őrizetben van, nem tudjuk, mikor engedik ki. Rengetegen jeleztétek, hogy eddig és ne tovább, mutassuk meg, hogy az elmúlt két évtized meghurcoltatásából (szülőként, bábaként, dúlaként) elég volt. 22 éve küzdünk azért, hogy szabályozva legyen az otthonszülésnél segédkezők jogi helyzete. Ez a mai napig nem történt meg. Kórházban, ha komplikáció történik, olyan elő nem fordulhat, hogy rendőr vigye el az orvost, majd azonnal, szakmai testület bírálata helyett bírósági procedúra kezdődjön.
Békés demonstrációt tartunk ma, október 6-án délután 16.30-tól a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma, Egészségügyért Felelős Államtitkársága (volt Egészségügyi Minisztérium) előtt. (1051 Budapest, Arany János u. 6-8.)

Kérünk mindenkit, hogy segítsetek abban, hogy ez a fölhívás minél több emberhez eljusson! Mindenféle eszközzel (levél, telefon, netes felületek) hirdessétek a mai demonstrációt. Legyünk nagyon-nagyon sokan!

A vidékieket kérjük, hogy ha tudtok, gyertek Ti is, ha nem, rendezzetek helyi demonstrációkat. A gyülekezési törvény szerint 72órát várnunk kellene, ha bejelentenénk, de strasbourgi ítélet született arra, hogy ha olyan eset van, ami nem várhat, azonnal nem tiltott utcára menni.

Nem cél haragot gerjeszteni, nem cél véresszájjal követelőzni. Célunk erőt demonstrálni. Jöjjenek a gyerekek, fölnőttek, nagymamák, barátok - ne csak otthonszültek. Alapvető emberjogi kérdés, hogy mindenki ott szüljön, ahol akar.

Jelenlétünkkel szeretnénk kifejezni együttérzésünket mind a tegnap született kisbaba és családja felé, mind afelé a több ezer család felé, akiket kórházi szülés közben vagy következtében ért tragédia. És nem utolsó sorban Geréb Ágnes felé, aki két évtizede küzd a szabályzásért és most ezért börtönben kell ülnie.

Aki ezzel egyetért, legyen ott ma délután!"

Facebook oldal, ahol tudjátok jelezni, hogy jöttök, ki tudjátok tenni az üzenőfalra illetve meg tudjátok hívni ismerőseiteket:
A mai esemény: Békés demonstráció a szabad szülés mellett

2010. október 4., hétfő

Ez is ferde

Ez a villanyoszlop azért nem bosszant annyira, mert Ausztriában, ha minden igaz egy klingenbachi benzinkútnál található. A korábbi oszlophoz hasonlóan valószínűleg ezt is egy kamion tette odébb.


2010. október 3., vasárnap

Cékla


Kollégám jóvoltából néhány kiló céklával kísérletezhetek idén ősszel. Első: sült cékla. Melegen isteni, hidegen szottyadt egy kicsit. A fotón már hideg (és homályos) :)