2013. március 30., szombat

Dobozka

Még nem árulhatom el mi lesz belőle, de a lényeg, hogy újra kreatívkodhatok. Első fázisfotók következnek, a többi csak akkor, ha már elkészült és átadtuk az ajándékot.

2013. március 21., csütörtök

Vagyok

megvagyok. El vagyok havazva a munkával és a tanulással. Olyan fontos szavakat tanulok, mint: verkatert sein  - (Kopf-)Schmerzen haben, weil man am Abend vorher zu viel Alkohol getrunken hat.
Verstehst du?

Van egy új blogom, angolul irogatok bele, a lányom meg válaszol illetve kijavítja a hibákat, vagy ajánl új szófordulatokat. Persze csak ketten látjuk, de mégsem olyan mint a chat vagy a levelezés, ezt szép rendben visszaolvasgathatom, rögződhetnek a kifejezések. Nagyon jó módszer az íráskészség vagy a szókincs aktivizálására. Bár nem annyira rendszeres, mint szeretném, a blogtársam éppen lelécelt 3 hétre:(

Ezen kívül még nagy hír, hogy meg sem fagytam a múltkori őrületben, hihetetlen módon a család egyetlen tagja sem volt úton, a főnök előrelátóan már dél körül hazazavart minket. Bár a mi falunk is be volt havazva péntekre, áram volt, fűtés volt, csak a kutyákat kellett kiszabadítanom a hó fogságából (hajnalban, pizsamában hólapátolni csak akkor kezdj, ha van ilyened otthon). Kicsit örültem, hogy 30 km-re lakok az autópályától. Egyelőre.