A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kritika. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kritika. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. június 9., szerda

Aúúú

Remélem csak lusták voltak és a google fordító az oka. Ugyanis azt írja a foci-vb.eu: "Uruguayi Labdarúgó Szövetség 1900-ben lett megalapítva."
Rettenetesen 'báncsa' a szemem és a fülem. Azt hiszem mégsem szeretem a focit.

2009. május 13., szerda

Most múltam

A hétvégén színházban voltam, Szép Ernő: Lila ákác c. művét néztem meg a Győri Nemzeti Színházban. Szégyen, hogy csak most, már ezer éve megvolt a bemutató a GYNSZ Kisfaludy termében. Szeretem azt a termet, mindent és mindenkit látok, hazudni nem tudnak a színészek, mert az azonnal látszik. Például ha nem néznek egymás szemébe, csak ’mintha’. Nagyszínpadon ez csak annak rossz, aki keresi a kolléga tekintetét, de nem találja. Ilyen kis térben ez a nézőnek is rossz. Nem tudom, miért írtam az előbbieket, mivel nagyon-nagyon élveztem az előadást. Végre valami közös, figyelemmel, odafigyeléssel, kemény koncentrációval, de mégis könnyed örömmel végrehajtott munka.

Linkelek két kritikát, mindkettőt el tudom fogadni. A terasz.hu kritikájához még egy dolgot tennék hozzá: Balsai Mónika sajnos már nem a GYNSZ gyöngyszeme. Erkölcsi megbecsülés híján kénytelen továbbállni. Nem szabadott volna hagyni őt elmenni. A legnagyobbak közt van-lesz a helye.
A másik kritika a kisalföld.hu -n található.

De miért is kezdtem el írni ezt a posztot? Amikor Csacsinszky Pali megkérdezi Tóth Mancit, hogy hány éves, Manci ezt válaszolja: Most múltam! Hát velem is ez a helyzet holnaptól. Ugyanis ma vagyok. Hogy mennyi, azt ma még elárulom: 35+ÁFA. Remélem a szemfülesek rögtön észreveszik, hogy mennyire várom az áfa-emelést, az ugyanis fiatalító hatással lesz rám:)

2009. február 21., szombat

Dr. Csernus: A nő

Csernus, mint médiaszemélyiség annyira taszító számomra, hogy eszembe sem jutott volna olvasni tőle bármit is. A barátnőm kérésére tettem meg, aki míg el nem olvasta 'gyógyultnak' gondolta magát, de ez a könyv az ő szavaival élve 'pofán csapta'.
Azt írja Csernus, hogy aki őt agresszívnak tartja az azért van, mert úgymond találva érzi magát. Nem. Csernus tényleg agresszív, durva és bántó, mindemellett elhiszem, hogy bizonyos helyzetekben csak így figyelnek fel kábulatukból a függők. De ez ugyanolyan agresszió, mintha egy vasrúddal ütlegelné őket, az erőszak pedig erőszakot szül. Az egyik "dagadt disznó" (tényleg szó szerint ezt gondolja a túlsúlyosakról?) lefogy erre, a másik meg még nagyobb depibe esik és még nagyobbra hízik. Az arány 50-50%. Az arány akkor is az lenne, ha Csernus finomabb lenne. Kicsit sajnálom, mert sokan a gonosz dokihoz mennek és ez olyan elvárás, aminek állandóan meg kell felelnie. Fárasztó lehet és romboló a jellemére nézve.
A könyv nem egy szépirodalmi remekmű. Olyan, mintha egy kicsit benyomva diktafonra mondta volna bölcseleteit a női és férfi nem szégyeneiről és azt valaki szerkesztetlenül begépelte volna. Azt jól látja, hogy van különbség a műveltebb és a kevésbé iskolázott nők játszmázásában, talán a könyv az utóbbiakat célozza meg inkább. néhol kifejezetten primitívnek mondanám a stílusát és nem a vulgaritása miatt. Igen, én is használom ezt az eszközt akaratlanul, az indulataimat jobban ki lehet fejezni. De a mondanivaló inkább hiteltelenné válik tőle.
Amiben teljesen egyetértek vele az, hogy a gyerek megnyomorítása, a rossz minták másolása mindig megtörténik! De a felelősség onnantól, hogy felnőttek lettünk - gondolom ez akkor lehet, mikor a bennünket ért traumák tudatosulnak - a miénk. Onnantól eldönthetjük, hogy azt a mintát követjük, amit a szüleink házassága adott nekünk vagy a szöges ellentétét. A pszichiáter ezekben a tudatosulásokban segíthet, de nagyon csínján bánva az agresszióval. Képzeljük el milyen kárt okozhat egy olyan emberben, aki olyan családban nőtt fel, ahol mondjuk apuka naponta hülyére verte a családot.
Tetszik még, hogy nagyon nagy hangsúlyt helyez az érzelmi intelligenciára, a jó társas kapcsolat alapjára. A férfiak 'puha pöcsnek' való titulálása tetszik, bár túlságosan általánosít nemcsak a férfi, hanem a női jellemrajzokban is. Igen, a férfiak sokszor gyávák, de lehet, hogy a nők fáradságos munkával tették őket azzá (a francba Klara Zetkinnel!). Ha azt hallom, hogy egy kapcsolat döglődik, mindig a nőt teszem felelőssé, annak ellenére, hogy mindig kettőn áll a dolog. Dehát neki - az 'istenadta' érzékenysége okán sokkal tisztábban kellene látni a helyzetet. És ha a férfi gyáva, nem mer dönteni, akkor a nőn a sor sajnos. Nincs sajnálat, lustaság, félelem, a muszáj van.

Végül is írtam a könyvről, tehát hatással volt rám. Olvassa el az, aki elé az élet odasodorja és vágja a sarokba, aki úgy gondolja. Mindenki a maga életéért felelős:)
Csernusért aggódom. Remélem a média nem kapja fel ismét, mint látjuk a celebség súlyos jellemhibákat okoz. Kicsit úgy érzem bizalmatlan a nőkkel szemben vagy kevéssé magabiztos, nem mint pszichológus hanem mint férfi. Mintha attól félne, hogy őt is átvágják, felszarvazzák, 'puha pöcs' vírussal fertőzik meg. A könyv némi nőgyűlöletről árulkodik, annak ellenére, hogy vannak pozítív példák is benne. (kb. 3 darab:( )

A könyvben található képek Nádor Péter festményei, nagyon a könyv stílusához illőek, néhol provokatívak, cinikusak - tetszenek.

2009. február 3., kedd

2 in 20

Még mindig Mici néni örökségét teszem közzé, ez az írás csaknem egy éve íródott:


Nemrég színházban jártam. Persze ez nem különleges alkalom, elég gyakran járok – nekem ez lelki szükséglet. Most azonban fővárosi művészek jöttek le városunkba a Tavaszi Fesztivál keretében, gondoltam ott a helyem.

És Rómeó, és Júlia – már a címe is izgalmas. Az előadás Shakespeare Rómeó és Júliája nyomán jött létre Horgas Ádám rendezésében, Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter színészek tolmácsolásával. A szereplők láthatóan rendezői is voltak a darabnak.

Díszlet semmi, egy kicsi világítás, zene, egy szemüveg, egy fehér bugyi(na jó, valami főkötő féle?) és rengeteg ötlet. Szinte látom magam előtt ahogy ez a szimpatikus házaspár este lefekteti gyermekeit, aztán késő éjszakába nyúlóan próbálgatják a jeleneteket a nappaliban. Valahol azt olvastam, hogy a színházhoz nem kell más csak egy szál deszka meg puszta szenvedély – hát ez tényleg működött most. A mozgás egyszerűen fantasztikus, sokszor nagyobb hangsúlyt is kaphatna, akár a szöveg rovására, nemsokára leírom miért. Szóval az erkély jelenet dimenziói gyönyörűek, elhittem hogy Júlia másfél méterrel feljebb áll, mint Rómeó, holott karnyújtásnyira álltak egymástól, egy síkban!

Rudolf Péter egyformán hiteles Rómeóként, Dajkaként és Júlia anyjaként, pedig haja már nem sok van és az utóbbi időben mintha helyes pocakot eresztett volna. Nem szerencsés alkat, mondhatnánk. Hát nem – csak(?) kiváló színész. Nagy-Kálózy Eszter nem is tudta mindig felvenni vele a tempót, s ez sajnos a hangján jött ki. Hát levegő nélkül nagyon nehéz beszélni! Láthatóan, hallhatóan valami igen rossz technikával beszélt, ami egyrészt kivette az erőt a hangjából, másrészt arra kényszerítette sokszor, hogy a levegőt visszaszíva beszéljen s ez nem tett jót az artikulációjának. Ehhez még társult egy – prózai előadásra - rossz akusztikájú terem és az ember eljutott odáig, hogy képtelen volt másra figyelni, csak arra, hogy a színésznő megfullad-e vagy sem. Az sem tett túl jót, hogy a biztonsági őrök trécselése tisztán behallatszott a terembe, egy láthatóan bennfentes néző szólt ki nekik, hogy maradjanak csendben.

De semmiképp nem akarom kritizálni, az előadás igazi élmény volt! Bár sok ilyet látnék a mi színházunkban is! Csakhogy ott egyre többször fordul elő velem mondjuk harminc perccel a kezdés után, hogy le-lecsukódik a szemem, pedig az altatómat direkte nem veszem be. Jó, öregszem, de sajnos nem velem van a fő probléma…

Kedveseim, Rudolf Péteréket nézzétek meg! Sokszor játszották már, talán kicsit fáradtak is, de nagyon jó színházat csinálnak.

„Felöltözik ki ennek, ki annak, aztán úgy tesz, mintha az volna.” (Jászai Mari a színészetről)