Legaranyosabb állat a kismalac, a legaranyosabb gyümölcs a szamóca.
A Bakonyból hoztam tavaly néhány aprócska tövet és kész erdő lett belőle azóta. Talajtakarónak szántam, nem gondoltam, hogy ennyi termést hoz. Ínyenckedni jó, de a mai torta nem ebből készült. Végre megnyílt az eperföld! Azt szeretem benne, hogy ahogy bóklászok a sorok között betegre eszem magam sáros, mosatlan eperrel... És engem nem mérnek meg befele menet, csak a dobozaimat:)
Piskóta alul, rá egy sor eper, aztán 2 dl felvert hulala tejszínbe beledolgozott 25 dkg túró és 4 evőkanál cukor, rá megint egy sor félbevágott eper, a tetejére zselé. Boldog szülinapot a májusiaknak!:)
Nagyon ritkán nézem meg a blogstatisztikámat, talán évente egyszer. Amit most láttam, az teljesen elképeszt. Ezen a héten 164-en kattintottak a "Bodzaszörp télire" című bejegyzésemre. Az elmúlt 3 évben 1700-an. A második helyezett a "Kiss Tibi barátnője" címszóra kereső több százas tömeg. Na de lányok!
A bodzaszörp receptem a régi, ma készült el az első adag. A bodzabokrom hatalmasra nőtt, már létrával kell szüretelni. Az út széléről nem is szednék virágot, meg kényelmes is, hogy itt van hátul a kertben a bokor.
Apró változtatást eszközöltem most, 1,5 liter vízhez 3 kiló cukrot használtam és első lépésként összemelegítettem a vizet és a cukrot, majd amikor kihűlt tettem bele a többi hozzávalót. Szerintem nem kell félni a cukortól, sokkal egészségesebbnek tartom, mint az édesítőszert, a mézet meg hamisítják. Ha már mumust kell keresni, legyen az inkább a liszt...
A hétvégén ballagás volt, amin ismét "örömszülőként" vettem részt. Még van két unokaöccs soron, aztán jöhetnek az unokák.....
A címhez visszatérve a hétvégén volt-van és még holnap is lesz a balkáni roma ünnep, Ederlezi. A szerb Óbecse és Bácsföldvár környékéről származnak egyik ági nagyszüleim, sajnos nem emlékszem, hogy említették-e ezt az ünnepet vagy Szent-György napot. ITT van néhány feldolgozás, köztük a Dikandáé is, nagyon szeretem őket. A Ruzsa Magdi féle nem jön be ezen a lapon keresztül, de youtube-on fenn van párszor. (persze szerbül, ahogy Bobané is-félig)
A lányom beígért egy Kusturica filmklubot nekem, remélem nyáron összejön, addig marad a youtube.
És a roma szöveg:
Same amala oro kelena
Oro kelena dive kerena
Sa o rom' amaro dive
Amaro div' ederlezi ej...ah...
Sa o roma babo babo
Sa o roma o daje
Sa o roma babo babo
Ajjajjajjaj ederlezi sa o roma daje!
Sa o roma babo e bakren cinen
Ame coro dural besava
A a daje amaro dive
Amaro div' ederlezi
Ediwardo babo amenge bakro
Sa o roma babo e bakren cinen
Ajjajjajjaj, sa o roma babo babo sa o roma daje
Sa o roma babo babo ederlezi, ederlezi sa o roma daje
Ajjajjajjajj, sa o roma babo babo sa o roma daje sa o roma babo babo
Ajjajjajjaj...ederlezi ederlezi sa o roma daje!
Stresszoldó, kertművelés alól kibúvó, társas mégis kellően magányos elfoglaltság volt. Messziről mutatós, közelről szétfolyós. Valószínüleg kisebb darabokra vágva, felgyöngyözve, hímezve kissé haszontalan bármi-tartó lesz belőle...valamikor. Cél- és teljesítményorientált férfiagyamat már sikerül alkalomadtán kikapcsolni, mire hazaértem a művemmel, már nem volt kudarcélményem.
Lehet, hogy már írtam legújabb fóbiámról, de most újra elgondolkodtam rajta. Van egy csomó fóbiám, amit azért tartok, mert már hozzátartozik az imidzsemhez itthon. Mert egy társadalomba beilleszkedő embernek ne legyenek fóbiái. Otthon meg mindenki lehet egy kicsit dinnye. Hang- és szagfóbia, túl gyors autózás, túl lassú autózás, ajtóbezárás, vasalókihúzás és egyéb teljesen köznapi fóbia mellett most rájöttem, hogy nem bírok csíkos bögréből inni. Persze, ha nem lenne pöttyös, szilvás, szedres, cicás, nyuszis, stb. bögrém, akkor sem halnék szomjan. Üvegből is tudok inni, de kizárólag szívószállal:)
Eddig erről a paráról nem is tudtam, mert nem volt csíkos bögrém. Na ilyen az élet is. Néha nem jó, ha túl sokat tudsz a világról, sokszor igaz, hogy amiről nem tudsz, az nem fáj. Ez az egyik tanulság. A másik, hogy a pszichológiának volt, van, lesz létjogosultsága. (Ahogy a közgazdaságtannak és a bábaságnak is...)
Egy filmajánló következik itt és itt. Freud amúgy kedvencem, de ha az Vigo Mortensen, akkor az már pszichoszexuális molesztálás...
Arról írok, amit a rohanó hétköznapok során idő, alkalom, lelkület hiányában nem tudok személyesen megosztani a szűkebb és tágabb családommal, barátaimmal, ismerőseimmel, ismeretlenekkel. Nem szeretem a közgazdaságtant. Szülésznő nem leszek már. De ezeken kívül is nagyon izgalmas az élet.