Hétvége

Szombaton nem tudtam eldönteni, hogy agyvérzést vagy szívinfarktust kapjak-e, ezért inkább a BL kézilabda döntő kellős közepén nekiálltam pogácsát sütni. Próbáltam nem nézni, csak hallgatni a meccset. Szóval kikaptunk, ezüstérmes lett az ETO. Itt ordítottunk a szobában, hogy hajrá ETO, még a vízilabda döntőn sem voltam ilyen ideges. Este kimentem a lányok fogadására a városháza elé. Volt buli, útlezárás, zöld-fehérre festett hajú szurkolók, meg 'stand up for the champions', konfettieső, de az egész nagyon szomorkásra sikeredett. A fotóim nem sikerültek, de itt egy rövid videó a köszöntésről. Még mosolyt is alig lehet a lányok arcán látni. Pedig jó meccs volt!

Vasárnap megvolt a szülinapi bulim. Kimentünk a 'Patkányosra' halászlét enni. Nagyon finom volt, de egy paraszthajszállal még mindig az ásványrárói Titán halászleve vezet nálam, viszont a Titán étteremnek van egy hibája - ami nálam igen nagy bűn - kupak nélkül hozták ki az ásványvizet (és nem tisztán ásványvíz volt benne). Még egy esélyt adok majd nekik, de ha megint megbuknak a vizsgámon, akkor sajna elfelejtem őket. Szóval visszatérve a patkányospusztai Vidra Csárdára. Közvetlen a volt Vámosszabadi határátkelő előtt balra fel a töltésre, majd le a horgásztóhoz. Kihagyhatatlan. Csöndes környezet, most éppen ohne szúnyog, halászlé bensőséggel, kupakos ásványvíz:)

Délután még átbicajoztunk a nagybajcsi horgásztóhoz is. Kár, hogy 1989-ben volt a kezemben utoljára pecabot, igaz akkor egy hatalmas márnát fogtam Rumnál a Rábából. Mikor a gyerekek kicsik voltak, lejártak a csatornára törpeharcsázni, de én csak egyszer bírtam a halból enni. Mikor a gyerekek nem látták, odaadtuk a macskáknak a készletet. Szóval nem szeretünk horgászni, nem bírunk túl hosszú ideig nyugton maradni...