Most olvasom, hogy szétrobbant egy akvárium Kínában. Hát az tényleg nagyon durva lehetett, mert elég monumentális volt. Sanghajban, a sétáló utcán, a Nanjing Roadon volt látható, még be is mentünk, hogy hátulról lássuk, de onnan takarva volt. Csoda, ha fóbiáim vannak, már akkor sem szívesen álltam elé:)

Kaják

Azaz kaják és kaja alapanyagok. Még mindig Sanghajból.

Ilyen volt. A piacon vettük, friss, élő.

Ilyen lett.

Sárkányszem - Longán

Lám, teljesen ehető. Igaz, hogy japán.

Kedvencem, a karamellel bevont almácskák. Vagy datolya?

Sült fürj. Na ezt kihagytam.

Kukacok, hernyók - borzasztó, hogy ez mind ehető.

Friss, 2012-es tojások:)

Mozaik

Csalós a cím...ez is Kína. Kreatív szekció következik, ötletek a kerti úthoz.

Útibeszámoló 10.

Jártunk még a sanghaji Jade Buddha Templomban is, mert azért azt nem lehet kihagyni. Kicsit tudathasadásos hely, élő templom imádkozni jövő hívekkel és ott élő szerzetesekkel, múzeum, kegy- és emléktárgy bolt és mindezt akár egy helyiségben. Eleinte zavarban éreztem magam, hogy fényképezek egy templomban, ahol imádkoznak éppen, de ha kereskedők is ott pénzeznek, akkor ez biztos normális. Monumentális, gazdag, félelmetes, fenyítő - ezek a jelzők, amik legelőször eszembe jutnak a szentek, bálványok láttán. Nem éreztem semmi nyugalmat vagy lelki feltöltődést. De a jáde kővek gyönyörűek, bár a szinte fehéret tartják a legértékesebbnek, nekem a minél sötétebbek, vasoxidos barnás, vörösek tetszenek.

Korábban olvastam, hogy a szerzetesek nem engednek fotózni, utálják a turistákat. Ez az írás 2007-ből származott, szóval azóta biztos nagyon sok minden változott, mert nekünk semmi ilyen gondunk nem volt. Ez utóbbi ülő Buddha szobrot elvileg nem volt szabad fotózni, de más helyeken bármikor bármit. Még nem fedezték fel azt a visszataszító európai szokást, hogy a fotózásért külön pénzt szednek a múzeumokban...

Maradva a vallás témánál: egy gyönyörű katolikus templom közelében laktunk, de nem jutott eszembe, hogy lefotózzam. Majd legközelebb, a Konfuciusz templommal együtt.

Viszont a zsinagóga-túra program (gyönyörű zsinagógák vannak Európában és Magyarországon, már hiányzik egy Ági-mama program:) ) egyik különleges darabja a sanghaji 1907-ben alapított Ohel Moishe zsinagóga. Több hullámban nagyon sok zsidó telepedett le Sanghajban, az utolsó hullám a harmincas évek végétől 1941-ig érkezett. Ha egyszer sok időm lesz, erről is szeretnék többet olvasni - felvettem a témát a 'friss szellemű nyugdíjas' listámra. Valószínű nem Kína volt ennyire zsidómentő, hiszen koncessziós területek voltak, de most viszonylag szépen felújított a zsinagóga és a múzeum is. Itt a bácsi épp azoknak a nemzeteknek a zászlóit tűzte ki, akik meglátogatták a zsinagógát. Kedvesen figyelmeztettük, hogy a magyar zászló fordítva van, nagyon köszönte a felvilágosítást és helyrehozta a hibát.

Útibeszámoló 9.

És most jöjjön a sokk, beszéljenek inkább a képek.

Eladó a béka

Bullfrog-ok azt hiszem. Szerencsére előbb ettem őket, mint ahogy láttam. Kicsit retkes minden, de ezen a részen friss, élő áruk voltak.

Te jó ég, ez ehető?

A konyha

Békapörkölt

Lilahagyma, zellerszár és béka. Nem békacomb, béka. Finom volt. A nagy zöld bőr kifejezetten undorító, a baltával szilánkosra tört csontok kellemetlenek. De nem lehetett kihagyni!

Útibeszámoló 8.

Egy napot lazsáltunk, azaz nem mentünk túl nagy távolságra a lakástól. Mind a ketten kiolvastunk egy könyvet, én stílusosan Sóvári Mónika: Szerelmem Sanghaj című könyvét. Olyan "nőklapjaújsáírós" egy kicsit a stílusa, vagyis kicsit csöpögős, de nagyon-nagyon érdekes, történetei kicsit érthetőbbé teszik a kultúrális különbségeket. Ajánlom mindenkinek, úgy tudom ugyanilyen címmel blogot is vezet. (de már nem Sanghajban él)

Esett az eső, a felhők kicsit lenyomták a levegőt, ami még elviselhető volt, de azért nem tiszta. Nagy szmogot nem tapasztaltunk szerencsére, de a kínai kormány is tisztában van vele, hogy az európai-amerikai normáknak ez a levegőtisztaság nem felel meg. Az olimpia évében sok nagy cég - nemcsak az államiak - kapott utasítást arra már a megnyitó előtt 3 hónappal, hogy állítsák le a termelést. Az előbbi bejegyzésemben írtam Suzhou-ról. Na ott nem láttuk a napot, egy vékony szürke fátyol volt az ég. A növények inkább valami szürkés-zöldes, nem fényes árnyalatúak. Öcsém lakott ott egy darabig, a kollegái kérdezték tőle, hallott-e madárcsiripelést. Tényleg nem! Mi a Tiger Hill-i kertben is csak egy harkály-félét láttunk. Suzhouban félvezető gyártás folyik, amihez különböző mérgező vegyületeket használnak, arzén, ólom, szilicium, ami megmérgezte a földet, nincsenek bogarak, azaz nincsenek madarak, mert nincs táplálékuk.

Egyik nap felültünk egy városnéző -  az a szokásos piros hop on hop off - buszra. A nagyobb belvárosi turistás helyeken állt meg persze. A piros lámpák voltak igazán élvezetesek, ugyanis akkor lehetett a forgalomra, a káosz közlekedésre, az emberekre, házakra egy kicsit felülről - szó szerint is - nézni. Sok mindent itthon vettem csak észre, a fényképezőgépen keresztül nem lát a köznapi halandó.

Nappal végre láthattuk a bronzbikát, amit éjjel nem lehetett megközelíteni a Bundon tolongó tömegtől. Ugyanaz az alkotó, mint a Wall Street-ié, de nem tudom, hogy ajándék a városnak vagy a kínaiak fizettek is érte. A New York-i a művész tulajdona, a város nem akarja megvenni, csak megengedte, hogy kiállítsa.

A színes fal, ami előtt este mindenki fotózkodik, tulajdonképpen cserepes virágok ezrei, a szivárvány minden színében, végig a Bundon, háttérben a Huangpu keleti partja.

A fenti lakóházak viszonylag újak, de így is leéltnek néznek ki. A szárító vasrudak néha lepotyognak,  a légkondik folynak, a beépített teraszok igen összevisszák. Szerintem ezek a házak is előbb-utőbb eltünnek, nagy luxus, hogy csak 5 emeletesek.

Itt aztán minden van a jobb oldali kék konténerlakástól a 30 emeletes lakóházig. (Gép előtt épp elhúzott egy zsír új Audi) Ezek aszomorú  házak is be lesznek darálva 10 éven belül.

Egyik fóbiám (nincs olyan sok...) a daru. Mindenütt épitkezések, biztos néha ledől egy-egy. És amit még nem értek, hogy építkeznek ezen a löszös talajon, végül is ez a Jangce hordaléka. Kiváncsi vagyok hány tonna betont öntenek egy-egy toronyház alá. Vagy nem.

Mi egy ilyen szolid 8 emeletesben laktunk, egy nem túl nagy lakóparkban, ahol sok zöld, szabadtéri kondipark, szökőkút is volt. Amit nem tudtam megszokni, az a faltól-falig (függőlegesen és vízszintesen is), nem szigetelt, egy rétegű üveg ablak. Itt a légkondik sem virítanak annyira. A hagyományos központi fűtés nincs, azaz nem forró vízzel fűtenek, hanem meleg levegővel, aminek a járatait utólag építették be a szobákba. De ennek teljesítménye a nullával egyenlő, ezért mindenki a légkondival fűt.  

Útibeszámoló 7.

A következő két napban két 'ancient' pagodát néztünk meg. Nagyon sok olyan hely van, ami hú de ősinek látszik, de gyakorlatilag újraépítették ezeket miután rájöttek, hogy a turizmusban rengeteg pénz van és az emberek azért fizetnek, hogy kicsit a régi, titokzatos Kínában érezzék magukat.

A Songjiang Fangta pagodára véletlenül bukkantunk, valószínű ez nem az a kert volt, amit először kinéztünk, de végül nem csalódtunk. A 9-es metró végállomásánál beszáltunk egy taxiba és azt mondtuk, hogy pagoda, park, erre ide vitt minket...ilyen egyszerű. A sanghaji, pudongi repülőtértől 70 km-re voltunk ekkor. Gyorsan ettünk valamit, aminek a barátnőm nem örült, utálja a hotpot kaját. Sebaj, a rendelés élményéért megérte. Tiszta hely volt nagyon, kedves, mosolygós tulajjal, aki egy szót sem tudott, értett angolul. Hozott egy rendelő lapot, amin kínai írásjelek és kis kockák voltak. Mivel éhen nem akartunk halni, tettünk 4-5 X-et ide-oda. Zsákba-macska. Csak reméltük, hogy nem szó szerint.Tofu batyu, halrúd, valami pitypang féle és csirkés egyveleg lett az ebédünk. Teljesen jól nézett ki.

Ezután bementünk a parkba. Ez a négyszögletű, fából és téglából épült, 9 emeletes pagoda a Song dinasztiából származik, több mint ezer éves. A parkot köré a 70-es években építették, ha jól emlékszem. Hatalmas zöld tér, mint a Városliget kb. akkora. Csak a méreteket érzékeltetve, az a kis hangya ott a tövében én vagyok. És igen, alig volt ember a parban, nem olyan volt, mint a Cuha-völgye hétvégén, ahol annyi ember van egyszerre, mint a városunk sétálóutcáján.

Másnap egy 100 km-re lévő kisvárosba mentünk, amiről utólag megtudtuk 5,5 millió lakosa van. Nekik a 100 ezer +- 30 ezer lakosú megyeszékhelyeink putrik...

Suzhouba a szuperexpresszel jutottunk, amiről már korábban írtam. Tiger Hill-re mentünk, ami inkább egy dombocska, és azon egy 7 emeletes, 50 méteres pagoda, a Tiger vagy Yuanyan pagoda áll. Körülötte gyönyörű parkkal, 2500 éves történelemmel. A pagoda 8 szögletű és ferde, kb. 2,2 méterrel tér el a függőlegestől. (Az előző képen nem ferde a pagoda, csak a fényképész...) A dőlés miatt sajnos nem lehet már felmenni, aláöntöttek néhány tonna betont, de biztonság kedvéért le is zárták. Itt van valahola kínai excalibur, vagy legalábbis egy olyan kard, ami mindent vág. Itt van, de még nem találták meg:) Az ilyen jellegű történeteim teljesen autentikusak, az öcsém mesélte őket, szóval nem vállalok értük felelőséget.

Az utikönyvek szerint ez a hely Kína Velencéje is, a bibi az. hogy ezt még legalább 3 helyre is írják. Szóval láttuk az egyiket. Nem nagyon akartam hajózni, mert már induláskor hányingerem volt, ami a kínai KFC-től csak fokozódott, a gyönyörű park csak enyhíteni tudta, megszüntetni nem. Barátnőm erősködött, hogy csónakázzunk végig a csatornán. Így szembesültem a vizivárossal, amiről most is csak azt tudom mondani, hogy remélem csak díszlet. A többiek szerint nem, ez a valóság, ők tényleg itt laknak. Nem tudtam feldolgozni a vizes falakat, a koszt, a vízben futó elektromos vezetékeket, a légkondikat és a napkollektort, a káoszt.

Este még sétáltunk a Bundon, a Huang Pu nyugati partján, a sétáló és vásárló utca, a Nanjing Road végén. Szemben a város extrém módon kivilágított nevezetességei, az Oriental Pearl, a 468 mmagas TV torony, a Jin Mao Tower, amire nem voltam hajlandó felmenni, pedig tiszta időben állítólag látszik a torkolat, ahogy a Huang Pu beleömlik a Jangcébe. A nyomor és az irtózatos hivalkodás, ez az amit elég nehezen tudtam megemészteni. Túl nagy a különbség, benn élve gondolom méginkább.

Útibeszámoló 6.

Próbálom összeszedni azt a száz képet, amit kinyomtatok és albumba teszek. Nem könnyű, viszont rájöttem mégis kell egy kis időrendiséget vinnem a mesélésbe:

Repülőút kb. 12 óra, ebből 2,5 Moszkváig, majd 5 óra várakozás újabb 9 óra Sanghajig. Plusz a 6 óra időeltolódás, így szépen megvolt az 1 napos út. Nem éreztem magam fáradtnak, próbáltam magamban minden pillanatot rögzíteni. A legfárasztóbb a várakozás volt az átszálláskor, amit kénytelenek voltunk a duty free shopokban eltölteni és a létező összes kozmetikumot kipróbálni.

Miután megérkeztünk aludtunk kicsit, aztán este lementünk az utcára enni. Meglepődtünk, hogy alig van ember illetve olyan nagyok a terek, hogy nem tűnt zsúfoltnak az utca. Öcsém kipróbált helyére mentünk, aminek legfőbb erénye egy európai számára, hogy nem volt csípős. A másik sarkon egy ugyanilyen árus kajája ehetetlen, kizárólag a fűszerezés miatt. Ez a pálcikás kajálós módszer jött be a legjobban, de gusztusos is és nagyon olcsó.

A választék

Ott könyöklök a háttérben

Marha, csirke, bárány, gomba, spárga, hagyma, kenyér grillezve...isteni

Fésűkagyló

A kagyló összekeverve egy kis üvegtésztával, egy kis sajttal (ez utóbbi nem biztos, hogy az volt) visszatöltve a héjba. A héjat haza akartam hozni és kitettem a teraszra száradni. A Doby meg kidobta. A Doby a házimanó (a la Harry Potter), azaz a takarítónő, akit az öcsém soha nem látott. Egyik nap fel is hívtuk az öcsémet, hogy tudja-e, hogy a Doby egy helyes, fiatal csaj, merthogy mi találkoztunk vele. N. felvilágosított minket, hogy a kínai nők kb. 10 évvel idősebbek, mint aminek látszanak, mert szép, síma a bőrük. No mindegy, nincs kagylóm. Sörözgettünk, beszélgettünk és annyira boldog voltam és hálás az öcsémnek meg a barátnőmnek, hogy rávettek engem erre az útra.

Még Kína

Megszakítva a beszámolót egy hangulat a modern Kínából, a kínai Got Talent-ből. A Hölgy - ha jól tudom meg is nyerte - gyönyörű férfi hangon énekel. Elképzelem, ahogy szegényke megpróbálja teljesíteni  a társadalmi elvárásokat és lám fiú lesz. Na nem viccelődöm, tényleg klassz.

Útibeszámoló 5.

Ma letöröltem kb. 500 képet az érdeklődés hiánya miatt. No comment. Jó lett volna azért egyszer végigpörgetni mind a 3000 képet, mert mindegyikről órákat tudnék mesélni, de be kell látnom, hogy nincs értelme ugyanarról az aranyhalcsordáról 30 képet őriznem. Óriási és dagadt aranyhalak még a repülőről származó szerencsesütivel történő etetése nem biztos, hogy nagy érdeklődésre tarthat számot. Készítettünk egy rakás képet a metróról, hogy mennyire tiszta, jólszervezett és kissé futurisztikus. Hát még az emberek... például ez a lány sem kerül be a fotóalbumomba, pedig nagyon muris divat az üveg nélküli szemüveg.

A fiúk pedig tuti, hogy hetente fodrászhoz járnak, igen trendi fejük volt. És, hogy miért cipelik olyan lelkesen a barátnőjük retiküljét, azt sosem tudjuk meg. Nem egyet láttunk, lehet, hogy olyan kicsik a lányok, hogy nem bírják el a táskát, vagy a fiúk kissé lányosak...

Vissza a metróra: 11 vagy 13 vonal van, mindegyik más színnel jelölve. Mármint a metrókocsi is, meg a peront és a sínt elválasztó üvegfal is, tehát ha lemész, egyértelmű számodra, hogy melyik vonalon vagy éppen. A földön óriási színes nyilak jelzik, hogy melyik metróvonalra hogy jutsz el, hol a kijárat, stb. Tömegközlekedési kártyával lehet utazni, amivel fizetheted a metrót, a buszt és még a taxit is. A közlekedés nagyon olcsó, de erről nem írok sokat, a wikipédián meg lehet nézni a sanghaji metrót, részletesen le van írva minden, még az is,  hogy hogyan bővítik jövőre a vonalakat. Nem kocsikból áll a metró, hanem olyan, mint a szupervonat, egy cső csuklókkal. Mindenhol bemondják angolul is a megállókat, ki is írják egy ledes kijelzőn. Mikor fogjuk ezt elérni? Pedig ez a minimum lenne a külföldiek felé, akiktől azt várjuk, hogy a pénzüket Magyarországon költsék el. Sírunk, hogy nem tudjuk beszedni tőlük a parkolási díjat, majd ha kiírjuk angolul is, hogy hétfő....



Lila, 10-es vonal. Pont ott áll meg, ahol az ajtó van:) Nézd a padlón a jelet.

Zöld, 2-es vonal. Itt nincs teljes plexifal. A tv-ben vagy hírek vagy reklám megy.

Befelé

Kifelé

Befelé odatartod a kártyád, majd kifelé is és a rendszer szépen leveszi róla a viteldíjat. Nincs jegyellenőr. Igazából azért vagyok ennyire lelkes, mert felháborít, amikor a BKV szar helyzetéről papolnak. Közben meg köztudottan hamis bérlettel, jeggyel hagynak utazni embereket és amikor akcióznak a jegyellenőrök, napi 2 millió Ft.ot szednek be. Ez elképesztően sok, miért nem lehet egy zárt rendszert kiépíteni? Annyira egyszerű lenne.

A nevezetes épületekről még nem is írtam....de hát az benne van úgyis az utikönyvekben. Inkább jöjjön egy életkép:)

Eredeti, kínai rágcsáló. (a nadrágom az kínai import)