Jó reggelit!

Érzem a tavasz illatát! És érezni akartam a nyár ízét:

Csavart mintával

A havas, hideg februárra való tekintettel készült ez a szett. Nem hiszem, hogy én ilyen szépet tudnék készíteni, úgyhogy megkértem Mamát kössön nekem egy nyakba valót. De jó, hogy nem bírta abbahagyni és így kesztyűm és fejpántom is lett.

A fonal a veszprémi piacról való. A csavart minta különösen szépen mutat ebben a nyers színben.


Köszönöm AnyuMama!

Multi

Még három bejegyzést szeretnék feltenni Mici néni régi blogjáról, íme az első:

Sajnos ismét sok idő telt el, ritkán jutok géphez. Ha unokaöcséméknél vagyok, akkor szoktam a gyerekek segítségével számítógépezni. Ráadásul kórházban is töltöttem egy kis időt, de majd az ottani élményeimet is összeírogatom.
Ismét elbúcsúzott egy kolléga unokahúgomék (unokaöcsém felesége) cégétől. No nem magától ment el, de ez a lényegen igazán nem változtat. Mégpedig azon, hogy megint egy olyan emberrel lett szegényebb az a multicég, aki szakmailag tökéletes, emberileg szintúgy, IQ-ja és EQ-ja is átlag feletti. Pedig ilyen kaliberű emberből már eddig is nagyon kevés volt ott. Persze mindenki mélységesen sajnálja, én azt mondtam az unokahúgomnak: sírjon inkább a cégvezetés, ilyen embert úgysem érdemel; főleg hogy már nem az elsőt iktatja így ki. Ha neki bábukra van szüksége, ám legyen. Kezdjen velük amit akar, használja jól ki őket – bár ha tudás nincs, akkor csak az erőszakosságukat lehet kihasználni. De hogy miért kell olyan vezetőket választani, akik szellemi színvonalát a saját beosztottai röhögik ki, akik úgy próbálnak jó fejek lenni, hogy rágót rágva kocsmai káromkodást engednek meg maguknak a munkahelyen; akik a saját területük alapfogalmaival nincsenek tisztában; akiknek a nyelvhelyessége kritikán aluli; akik úgy beszélnek a beosztottaikkal, mint más a kutyájával sem; meg még sorolhatnám, de már nem emlékszem a sok szörnyűségre, amit mesélt – de ha a fele igaz ezeknek, akkor is borzasztó. Az erkölcsi normákról meg ne is beszéljünk. Mindenhol vannak apróbb ügyek, amit így-úgy elsimít a cég, engedi, hogy közös megegyezéssel távozzon az illető. De azért ennek is vannak határai. Milyen tekintélye van annak a vezetőnek, akiről beosztottjai is tudják, hogy már meggyűlt a baja az igazságszolgáltatással. Ez bármikor nagyobb visszhangot kaphat, az a cég elég ismert ahhoz, hogy ekkora támadási felületet engedjen meg magának. Mert mit gondol az egyszeri ember: ha egyszer megtette, most is megteszi, már csak ilyen előítéletesen gondolkodnak az emberek.
Szóval én nem aggódom, az az elküldött ember végre a maga ura lesz, olyan emberekkel veszi körül magát, amilyenekkel ő akarja; van boldog, irigylésre méltó családja; kiderült, hogy mennyien szerették; mit törődik ő egy személyzetis atyaúristen kisebbségi komplexusaival. Aki marad az persze szenved, mert tudja, hogy az új emberre nem annyira számíthat, azt be kell tanítania (harmadannyi fizetésért), de majd úgyis megy minden tovább. Rosszabb minőségben esetleg, biztos rosszabb szájízzel.
És hogy a szájízünk javuljon, vagy hogy még cinikusabbak legyünk, egy könyvajánló:
Corinne Maier: Jó reggelt, lustaság! A vállalati munka minimalizálásának művészete.
Sajnos inkább a német- és franciaországi cégekre igaz az a rész, hogy alig bírja kitölteni a 8 órát valami értelmes munkával – itt Magyarországon inkább a kevés ember, a two in one munkakör az igaz. De igazán mulatságos, amit az ilyen-olyan értekezletek haszontalanságáról, a vállalati ’helyezkedési’ kultúráról vagy éppen a betűszavakkal tarkított álszakszövegekről ír. Amúgy a hölgyet a cége kirúgta ezért a könyvért, ő viszont beperelte a céget és természetesen megnyerte a pert.
Végül egy szép gondolat attól és annak, aki elment; és attól és annak, aki maradt, a csodák tudóinak:
“Az igazán nagy dolgok az apró rezdülésekben érhetők tetten. Mennyivel szegényebb a tenger végtelen felszíne, ha nem fodrozzák hullámok, mennyivel egyhangúbb a kék ég, ha nem csipkézik apró felhők, és milyen halott az erdő is, ha a fák ágain nem fészkelnek madarak, a fűben nem nyüzsögnek parányi bogarak. Ilyen a lélek is: ha nem figyelünk az alig észrevehető, apró örömökre, az élet szépségének legjavát veszthetjük el. ” (Elisabeth Lobber)

Dr. Csernus: A nő

Csernus, mint médiaszemélyiség annyira taszító számomra, hogy eszembe sem jutott volna olvasni tőle bármit is. A barátnőm kérésére tettem meg, aki míg el nem olvasta 'gyógyultnak' gondolta magát, de ez a könyv az ő szavaival élve 'pofán csapta'.
Azt írja Csernus, hogy aki őt agresszívnak tartja az azért van, mert úgymond találva érzi magát. Nem. Csernus tényleg agresszív, durva és bántó, mindemellett elhiszem, hogy bizonyos helyzetekben csak így figyelnek fel kábulatukból a függők. De ez ugyanolyan agresszió, mintha egy vasrúddal ütlegelné őket, az erőszak pedig erőszakot szül. Az egyik "dagadt disznó" (tényleg szó szerint ezt gondolja a túlsúlyosakról?) lefogy erre, a másik meg még nagyobb depibe esik és még nagyobbra hízik. Az arány 50-50%. Az arány akkor is az lenne, ha Csernus finomabb lenne. Kicsit sajnálom, mert sokan a gonosz dokihoz mennek és ez olyan elvárás, aminek állandóan meg kell felelnie. Fárasztó lehet és romboló a jellemére nézve.

A könyv nem egy szépirodalmi remekmű. Olyan, mintha egy kicsit benyomva diktafonra mondta volna bölcseleteit a női és férfi nem szégyeneiről és azt valaki szerkesztetlenül begépelte volna. Azt jól látja, hogy van különbség a műveltebb és a kevésbé iskolázott nők játszmázásában, talán a könyv az utóbbiakat célozza meg inkább. néhol kifejezetten primitívnek mondanám a stílusát és nem a vulgaritása miatt. Igen, én is használom ezt az eszközt akaratlanul, az indulataimat jobban ki lehet fejezni. De a mondanivaló inkább hiteltelenné válik tőle.
Amiben teljesen egyetértek vele az, hogy a gyerek megnyomorítása, a rossz minták másolása mindig megtörténik! De a felelősség onnantól, hogy felnőttek lettünk - gondolom ez akkor lehet, mikor a bennünket ért traumák tudatosulnak - a miénk. Onnantól eldönthetjük, hogy azt a mintát követjük, amit a szüleink házassága adott nekünk vagy a szöges ellentétét. A pszichiáter ezekben a tudatosulásokban segíthet, de nagyon csínján bánva az agresszióval. Képzeljük el milyen kárt okozhat egy olyan emberben, aki olyan családban nőtt fel, ahol mondjuk apuka naponta hülyére verte a családot.

Tetszik még, hogy nagyon nagy hangsúlyt helyez az érzelmi intelligenciára, a jó társas kapcsolat alapjára. A férfiak 'puha pöcsnek' való titulálása tetszik, bár túlságosan általánosít nemcsak a férfi, hanem a női jellemrajzokban is. Igen, a férfiak sokszor gyávák, de lehet, hogy a nők fáradságos munkával tették őket azzá (a francba Klara Zetkinnel!). Ha azt hallom, hogy egy kapcsolat döglődik, mindig a nőt teszem felelőssé, annak ellenére, hogy mindig kettőn áll a dolog. Dehát neki - az 'istenadta' érzékenysége okán sokkal tisztábban kellene látni a helyzetet. És ha a férfi gyáva, nem mer dönteni, akkor a nőn a sor sajnos. Nincs sajnálat, lustaság, félelem, a muszáj van.

Végül is írtam a könyvről, tehát hatással volt rám. Olvassa el az, aki elé az élet odasodorja és vágja a sarokba, aki úgy gondolja. Mindenki a maga életéért felelős:)
Csernusért aggódom. Remélem a média nem kapja fel ismét, mint látjuk a celebség súlyos jellemhibákat okoz. Kicsit úgy érzem bizalmatlan a nőkkel szemben vagy kevéssé magabiztos, nem mint pszichológus hanem mint férfi. Mintha attól félne, hogy őt is átvágják, felszarvazzák, 'puha pöcs' vírussal fertőzik meg. A könyv némi nőgyűlöletről árulkodik, annak ellenére, hogy vannak pozítív példák is benne. (kb. 3 darab:( )

A könyvben található képek Nádor Péter festményei, nagyon a könyv stílusához illőek, néhol provokatívak, cinikusak - tetszenek.

Füge gesztenyével

Délután a radiátoron üldögélve szemügyre vettem a kertemet. Nagyon hideg van kint. A két fügebokrom remélem nem fagy el nagyon. A töveiket betakargattam, a hó is jót tesz nekik, de azért egy kicsit aggódom. Végre nekikezdtek a növekedésnek, több mint 5 kiló gyümölcsöt szüreteltem róluk augusztus végétől októberig. Már magasabbak mint én, és lassan eltakarják a kilátást, jobban mondva a belátást a szomszédok elől. Amúgy nem igényes növény, nálam 3 oldalról védett, szélmentes helyen, a ház déli oldalán nő. Így is csak bokor lesz, ahhoz hogy igazi fa legyen, kicsit délebbre kellett volna születnie.
Próbáltam fügebort gyártani, de csúfos kudarcba fulladt a próbálkozásom. A recept szerint vagy sört, vagy élesztőt kell bele tenni, én az utóbbival próbálkoztam. Többszöri kóstolás után rájöttem, hogy ha hányingerem van a bortól, akkor az valószínűleg ihatatlan. Idén majd újra megpróbálom, de valószínűleg sörrel erjesztem majd meg.

Egy kiló fügét sikerült lefagyasztanom, de ez az isteni finom gesztenyés, konyakos füge még frissből készült tavaly októberben. A recept Fűszeres Esztertől származik, de én gesztenyemasszát tuszkoltam a fügék közepébe. Még egyszer mondom isteni.

2 in 20

Még mindig Mici néni örökségét teszem közzé, ez az írás csaknem egy éve íródott:

Nemrég színházban jártam. Persze ez nem különleges alkalom, elég gyakran járok – nekem ez lelki szükséglet. Most azonban fővárosi művészek jöttek le városunkba a Tavaszi Fesztivál keretében, gondoltam ott a helyem.

És Rómeó, és Júlia – már a címe is izgalmas. Az előadás Shakespeare Rómeó és Júliája nyomán jött létre Horgas Ádám rendezésében, Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter színészek tolmácsolásával. A szereplők láthatóan rendezői is voltak a darabnak.

Díszlet semmi, egy kicsi világítás, zene, egy szemüveg, egy fehér bugyi(na jó, valami főkötő féle?) és rengeteg ötlet. Szinte látom magam előtt ahogy ez a szimpatikus házaspár este lefekteti gyermekeit, aztán késő éjszakába nyúlóan próbálgatják a jeleneteket a nappaliban. Valahol azt olvastam, hogy a színházhoz nem kell más csak egy szál deszka meg puszta szenvedély – hát ez tényleg működött most. A mozgás egyszerűen fantasztikus, sokszor nagyobb hangsúlyt is kaphatna, akár a szöveg rovására, nemsokára leírom miért. Szóval az erkély jelenet dimenziói gyönyörűek, elhittem hogy Júlia másfél méterrel feljebb áll, mint Rómeó, holott karnyújtásnyira álltak egymástól, egy síkban!

Rudolf Péter egyformán hiteles Rómeóként, Dajkaként és Júlia anyjaként, pedig haja már nem sok van és az utóbbi időben mintha helyes pocakot eresztett volna. Nem szerencsés alkat, mondhatnánk. Hát nem – csak(?) kiváló színész. Nagy-Kálózy Eszter nem is tudta mindig felvenni vele a tempót, s ez sajnos a hangján jött ki. Hát levegő nélkül nagyon nehéz beszélni! Láthatóan, hallhatóan valami igen rossz technikával beszélt, ami egyrészt kivette az erőt a hangjából, másrészt arra kényszerítette sokszor, hogy a levegőt visszaszíva beszéljen s ez nem tett jót az artikulációjának. Ehhez még társult egy – prózai előadásra - rossz akusztikájú terem és az ember eljutott odáig, hogy képtelen volt másra figyelni, csak arra, hogy a színésznő megfullad-e vagy sem. Az sem tett túl jót, hogy a biztonsági őrök trécselése tisztán behallatszott a terembe, egy láthatóan bennfentes néző szólt ki nekik, hogy maradjanak csendben.

De semmiképp nem akarom kritizálni, az előadás igazi élmény volt! Bár sok ilyet látnék a mi színházunkban is! Csakhogy ott egyre többször fordul elő velem mondjuk harminc perccel a kezdés után, hogy le-lecsukódik a szemem, pedig az altatómat direkte nem veszem be. Jó, öregszem, de sajnos nem velem van a fő probléma…

Kedveseim, Rudolf Péteréket nézzétek meg! Sokszor játszották már, talán kicsit fáradtak is, de nagyon jó színházat csinálnak.

„Felöltözik ki ennek, ki annak, aztán úgy tesz, mintha az volna.” (Jászai Mari a színészetről)