Kicsit visszatérnék az otthonszülés témára. Ha még nem olvastátok ezt a bejegyzést, tegyétek meg légyszi előbb.
Eddig talán ez az egyetlen cikk, amire azt mondom, hogy korrekt. Siralmas, hogy – persze nemcsak ebben a témában – mennyire primitív módon reagál a sajtó (na és a közvélemény – persze általánosítok…). Nem tudom azt mondani, hogy egyes újságírók inkorrektek, mert nyílván van szerkesztő, tulajdonos stb. akik áldásukat adják a cikkekre. Bár az is igaz, hogy nem kellene sajtónak neveznem a blikket…
Miért van az, hogy orvosom, sztárnőgyógyász, doktor xy megnevezéssel írnak bizonyos orvosok szakmai hibáiról, ugyanakkor G.Á. névvel, címmel, fényképpel jelenik meg a sajtóban? Miért nem kaphat ugyanolyan ’védelmet’, mint más? Miért hívja mentős azonnal a sajtót, ha történik egy kórházba szállítás? Miért viselkedik a mentős, a kórházi személyzet az így beszállított nővel úgy mint a kutyájával, durván, fenyegetve? Miért kér számon olyan kórházi protokollt az otthonszülésnél, amit még a kórházban sem tartanak be? Hosszú válaszaim lennének, rövidebben csak a kulcsszavak: intelligencia, tolerancia, hivatástudat.
Miért kell azt gondolni, hogy a kórház teljes mértékig fizikai biztonságot jelent? Hiába van szuper műszer az orvos kezében, ha nem gyakorlott a vele való bánásban, ha remeg a keze, mert fáradt vagy mert beteg (a többi ok tetszés szerint), ha másra használja a (mű)szert, mint amire való. Az oxitocin és a császármetszés nem arra való, hogy odaérjen az orvos a teniszpartira, az esti filmre, a nyaralásra. Lelki biztonság – erről írtam már. Kinek – hol. Ezért vannak otthonszülők, bábák, otthontanítók, magántanulók, otthon lélegeztető gépen élők, ápolásra betanított hozzátartozók, otthonhaldoklók és hospice szolgálat. Nem tiltható meg egyik sem, szabályozni (nem korlátozni!) kell mindegyiket.
Mint a társadalom tagjainak, nekünk, nőknek is változni kellene. A félelem, a bizonytalanság, a mindig másoktól való függés, a megoldás kívülről való várása, a felelősség nem vállalása rossz tanácsadó. Döntési helyzet most is van, a szabályozástól függetlenül. A tudás hatalom, próbáld higgadtan körüljárni a témát, döntsd el mit akarsz, vállald érte a felelősséget és ne hagyd, hogy bárki megkérdőjelezze a kompetenciádat a döntésedben. Segítsd azokat, akik ugyanilyen helyzetben vannak, mint te, akiket meghurcolnak, mert támogatnak téged. És ez az élet minden területén érvényes. Ne gondold, hogy pl. a gyermeked vallásos vagy egyéb oktatása nem hagyhat maradandó károsodást, nem okoz tragédiát. És ne gondold, hogy nem hallhat meg bárki, bármikor…nem vagy halhatatlan sem otthon, sem a kórházban.
Mikor megtudták a kórházban, hogy ki az orvosom, meghamisították a kórlapomat. Mivel az orvosom szabadságon volt, senki nem vizsgált meg, olyan vizsgálatok eredményét írták fel, amit nem végeztek el. 39 fokos lázzal mentem haza, de biztos voltam benne, hogy ha kijutok onnan, túlélem. Kivitték az egy napos gyerekemet az épületből az engedélyem nélküli koponya ct vizsgálatra, nem azért mert annyira féltették, hanem mert reménykedtek, hogy találnak valamit. Amikor a sok terpeszben járó nő mellett fickándozni merészeltem, undorodva kérdezték, hogy az-e az orvosom, akire gondolnak. Nagyon rosszul esett nekik, hogy én tudok járni szülés után. Kitaláljátok ki volt az orvosom? Végül kiadtak egy olyan zárójelentést, amin nem az volt a gyerek vércsoportja, ami. Még szerencse, hogy figyeltem biológia órán, tudtam ki az apa:) és legalább felismertem, hogy az a vércsoport genetikailag lehetetlen. Nem akartam többé kórházba menni.
Eddig talán ez az egyetlen cikk, amire azt mondom, hogy korrekt. Siralmas, hogy – persze nemcsak ebben a témában – mennyire primitív módon reagál a sajtó (na és a közvélemény – persze általánosítok…). Nem tudom azt mondani, hogy egyes újságírók inkorrektek, mert nyílván van szerkesztő, tulajdonos stb. akik áldásukat adják a cikkekre. Bár az is igaz, hogy nem kellene sajtónak neveznem a blikket…
Miért van az, hogy orvosom, sztárnőgyógyász, doktor xy megnevezéssel írnak bizonyos orvosok szakmai hibáiról, ugyanakkor G.Á. névvel, címmel, fényképpel jelenik meg a sajtóban? Miért nem kaphat ugyanolyan ’védelmet’, mint más? Miért hívja mentős azonnal a sajtót, ha történik egy kórházba szállítás? Miért viselkedik a mentős, a kórházi személyzet az így beszállított nővel úgy mint a kutyájával, durván, fenyegetve? Miért kér számon olyan kórházi protokollt az otthonszülésnél, amit még a kórházban sem tartanak be? Hosszú válaszaim lennének, rövidebben csak a kulcsszavak: intelligencia, tolerancia, hivatástudat.
Miért kell azt gondolni, hogy a kórház teljes mértékig fizikai biztonságot jelent? Hiába van szuper műszer az orvos kezében, ha nem gyakorlott a vele való bánásban, ha remeg a keze, mert fáradt vagy mert beteg (a többi ok tetszés szerint), ha másra használja a (mű)szert, mint amire való. Az oxitocin és a császármetszés nem arra való, hogy odaérjen az orvos a teniszpartira, az esti filmre, a nyaralásra. Lelki biztonság – erről írtam már. Kinek – hol. Ezért vannak otthonszülők, bábák, otthontanítók, magántanulók, otthon lélegeztető gépen élők, ápolásra betanított hozzátartozók, otthonhaldoklók és hospice szolgálat. Nem tiltható meg egyik sem, szabályozni (nem korlátozni!) kell mindegyiket.
Mint a társadalom tagjainak, nekünk, nőknek is változni kellene. A félelem, a bizonytalanság, a mindig másoktól való függés, a megoldás kívülről való várása, a felelősség nem vállalása rossz tanácsadó. Döntési helyzet most is van, a szabályozástól függetlenül. A tudás hatalom, próbáld higgadtan körüljárni a témát, döntsd el mit akarsz, vállald érte a felelősséget és ne hagyd, hogy bárki megkérdőjelezze a kompetenciádat a döntésedben. Segítsd azokat, akik ugyanilyen helyzetben vannak, mint te, akiket meghurcolnak, mert támogatnak téged. És ez az élet minden területén érvényes. Ne gondold, hogy pl. a gyermeked vallásos vagy egyéb oktatása nem hagyhat maradandó károsodást, nem okoz tragédiát. És ne gondold, hogy nem hallhat meg bárki, bármikor…nem vagy halhatatlan sem otthon, sem a kórházban.
Mikor megtudták a kórházban, hogy ki az orvosom, meghamisították a kórlapomat. Mivel az orvosom szabadságon volt, senki nem vizsgált meg, olyan vizsgálatok eredményét írták fel, amit nem végeztek el. 39 fokos lázzal mentem haza, de biztos voltam benne, hogy ha kijutok onnan, túlélem. Kivitték az egy napos gyerekemet az épületből az engedélyem nélküli koponya ct vizsgálatra, nem azért mert annyira féltették, hanem mert reménykedtek, hogy találnak valamit. Amikor a sok terpeszben járó nő mellett fickándozni merészeltem, undorodva kérdezték, hogy az-e az orvosom, akire gondolnak. Nagyon rosszul esett nekik, hogy én tudok járni szülés után. Kitaláljátok ki volt az orvosom? Végül kiadtak egy olyan zárójelentést, amin nem az volt a gyerek vércsoportja, ami. Még szerencse, hogy figyeltem biológia órán, tudtam ki az apa:) és legalább felismertem, hogy az a vércsoport genetikailag lehetetlen. Nem akartam többé kórházba menni.
Hálás vagyok, hogy megtapasztalhattam, mindig vannak úttörők, kivételek, emberek. Hálás vagyok, hogy 100 százalékig bízhattam valakik szakmai felkészültségében, hogy nem hagytak magamra, hogy támogattak a döntésemben. Hálás vagyok a szüleimnek, a védőnőnek, a gyerekorvosnak, akik nem értettek egyet velem, a helyemben esetleg máshogy döntöttek volna, mégis a hivatásukat tartották szem előtt, a segítségnyújtást, amire felesküdtek, hogy kompetens, felelősségteljes embernek tartottak. Hálás vagyok azoknak, akik tudtak örülni az örömömnek, akik nem a rosszindulatot, hanem a törvényességet szem előtt tartva vették a fáradságot és átolvasták a törvényeket, hogy aztán boldogan anyakönyvezzék a gyermekemet. Éppen ma 16 éve. Köszönöm.
7 megjegyzés:
Szia! Nem olvastam a cikket, és az írásodra is ott reagálnék, hogy a kórházban is történhetnek balesetek.
Hát, megtapasztaltam. Teljesen szuper várandósság után 20órányi vajúdás (2perces, 100%os fájásokkal, 3 óra tolófájásokkal) nem tudtam megszülni a fiunkat. (Nem tágultam, mert extáncos létemre erős a medenceizomzatom, előre lehetett volna közölni, hogy nem fog menni...) Orvos a közelemben nem volt, noha kórházban voltam. Miért? MERT 2EMELETTEL LEJJEBB RENDELÉSI IDŐ VOLT, ÉJJEL PEDIG ÁLMOS VOLT ÉS HAZAMENT ALUDNI. A végén megcsászároztak, és a következményekről nem is beszélek. És azok következményeiről sem...
Szóval mindegy, h hol vagy, mert mindenhol történhet baj...
Az látom, hogy az orvosok elvesztették a bizalmat. A mindenhatóságnak nem is szabad megfelelniük, de ha csak annyi betegük lenne, amennyivel időben, energiában, tudásban elbírnak, és akkor abba aztán beleadnának mindent, sokkal kevesebb komplikáció lenne. A császármetszés hatalmas vívmány az anyák és babáik megmentésére, sajnos visszaélünk vele. Mi, nők is: Megdöbbentő, de sokan kérik! a császárt,és persze nem a hosszú vajúdás után, hanem még előre, programozva.
A személyesség igénye mindkét fél részéről lenne szerintem a kulcs, az élet bármelyik területén: szülés( otthon, vagy kórházban), oktatásban szintén, akár a gyógyításban.Az igazán rémisztő mindig a sztereotipizálás, a személytelen általánosítás, minden tiltakozás ellenére, sőt, annál inkább.Már unom a saját rémtörténeteimet, nem akarok felesleges félelmet kelteni senkiben, de most, hogy olvasom a bejegyzésedet, sok eltemetett emlék feljött bennem.
Abszolút kulcsszó (köszi, hogy megemlítetted!): szereotipizálás, előítélet!!
"Ha a sztereotípia tapasztalaton alapul és nagyjából pontos, akkor a világban való könnyű eligazodásunkat, alkalmazkodásunkat szolgálja. Ha azonban elleplezi előttünk, hogy milyen egyéni különbségek vannak egy embercsoporton belül, akkor a sztereotípia inkább a rossz alkalmazkodáshoz járul hozzá, és potenciálisan nagy veszélyekkel járhat. Sőt, a legtöbb sztereotípia nem annyira érvényes tapasztalatokon, mint inkább szóbeszéden és a tömegkommunikációs eszközök által összekotyvasztott elképzeléseken alapszik..."
"Az előítéletet a következőképpen határozzuk meg: ellenséges vagy negatív attitűd valamilyen csoporttal szemben - olyan attitűd, amely téves, vagy nem teljes információkból származó általánosításokon alapul."
Igazad van, én ugyan intézmények és egyének közötti személyesség igényéről beszéltem.Pl. amilyen nehezen tudtuk Barnus normál intelligenciájáról meggyőzni a szakértői bizottságokat(vagyis egyáltalán nem), nekünk, szülőknek nem hittek(Bernátnál sem), csak az egyéni fejlesztők véleménye miatt adtak neki némi esélyt, most pedig sikertörténet, ahányszor a tanárnénikkel találkozok, egyfolytában áradoznak róla, és kijelentették, hogy semmi köze az értelmi fogyatékossághoz, nagyon érzékenyen reagál minden információra.Ma reggel itthon tartottam, mert kicsit nyűgös volt, folyt az orra, napközis tanárnéni mondta, hogy reméli nem hiányzik sokat Barnus, mert ha rossz kedvük van, ő vidítja fel őket.Hála, hogy van, aki értékelje Barnus személyességét.Ez is két oldalú dolog.
Ugyanígy az egészségügyben: hiába győzködtem az urológussal együtt a női klinika nőgyógyászait(6-an vizsgáltak meg, miközben görcsök között fetrengtem, hogy nem vesegörcsöm van, amikor 6 hetes terhesen kórházba kerültem Barnussal, hanem valami más lehet, azt mondták, amíg nem választok közülük orvost(mert ugye ki volt az én orvosom, hm?), addig nem foglalkoznak velem érdemben.Ez a személytelenség és az intézmény érdekvédelme.Én viszont inkább elmentem(nagy nehezen) természet-gyógyászhoz, és megmaradtam én is, és Barnus is, de itt is a természetgyógyász személyessége és lelkiismeretessége volt, ami segített.Ez akár fordítva is történhetett volna.Mindig az egyénen múlik a dolog.
Mindannyian a személyességre vágyunk, az orvosok nagy része valami félreértelmezett érzelemmentesség miatt erre nem hajlandó. Pedig pont az egészségügy, ahol ezen múlik akár az egyén élete. Kicsit pesszimista a tanulság, hogy segíts magadon az isten is megsegít. Bár nem annyira pesszimistán megfogalmazva érdemes továbbmenni és keresni addig, amíg ilyen elhivatott, elfogadó, küzdő emberekre nem akadunk.
Annyira igaz, amit írsz, most olvasgatom újra a blogodat német órán. Amikor ilyenekről olvasok, vagy mesélsz, mindig előjön, mennyire másmilyen orvos szeretnék lenni, mint amilyenekről többnyire hallok. Remélem sikerül megtalálni azt az utat az érzelmek jó kezelésénél (a segítségeddel, mások segítségével), amivel valamennyiben másabb lehetek majd, mint a többiek és ha a betegtől megkérdezik: mi a véleménye rólam, ne a szakmai tudást de személytelenséget, hanem a szakmai tudást ÉS személyességet jelölje meg :) Puszi: a nagyobbik S.
Megjegyzés küldése