"A víz

a testem körül sűrű, nehéz és meleg. Teljes a magány, még a vízcsobogás is másként, furcsán visszhangzik idelent. Abbahagyom az úszást, lebegek a víz színén, lassan körbenézek, majd feltekintek: mi lehet odafenn. A felhajtóerőnek köszönhetően a legkisebb erőfeszítés sem kell ahhoz, hogy fenntartsam magam a vízen. Körülöttem minden sötétbe burkolózik, csak a fejem fölött világít szép körformában az égbolt. Csodálatosképpen mindebben semmi félelmetes sincsen."......"Mégis régen nem tapasztalt nyugalom és csend szállja meg a szívemet. Kezem-lábam széttárva lebegek és mélyeket lélegzem. Belülről átmelegítve olyan könnyűnek érzem magam, mintha alulról fenntartana valami. Beburkolva, megtartva, védetten." Ez Okada Toru hallucinációja az uszodában Murakami Haruki: Kurblimadár krónikája c. könyvéből, nem az új hobbim imádata. Igaz, a múltkor kimentem az új usziba és kicsit rosszul lettem. Kijött a tériszonyom a kristálytiszta víztől, a 2,2 m mélységtől. Pedig gyönyörű, az épület egyik hosszanti fala üveg a padlótól a plafonig, 10 sáv, 50 m-es, a víz olyan lágy, hogy símogatja az ember bőrét. Lementem a víz alá és Toru úr hallucinációjára gondolva elmúlt a hányinger, a félelem, elfelejtettem levegőt venni, annyira lenyugodtam. Betörtem azt a vizet is.

Nagyon szeretem Harukit, realista vagyis inkább kicsit szürrealista, lassú, precíz, részletes gondolatfolyammal, ami olyan lassan áramlik, mint egy Pasolini film. Bár ha filmélményt akarnék párosítani hozzá, akkor inkább Ingmar Bergman A Csend c. filmet választanám. Szóval nem tiltakoztam, amikor az angol tanárom a Miről beszélek, amikor a futásról beszélek című Haruki könyvet ajánlotta. Igaz angolul kell olvasnom, de tényleg viszonylag könnyű olvasni és így, hogy futni is nagyon szeretek, egyszerűen imádom ezt a könyvet. Mintha csak a magam futás közbeni gondolataimat hallanám, az inspirációi, a tervei a futással kapcsolatban mind, mind az enyémek! Amikor arról ír, hogy felbérelt egy úszóedzőt, hogy tökéletesítse a technikáját, mert már nem talál elég kihívást a futásban és a triatlon felé kacsingat...hát mi ez, ha nem isteni jel:) A könyv nem egy futótechnikai könyv nyílván, a mélyebb üzenetekről lehet később írok még, de lehet ahhoz magyarul is el kell olvasnom:) Mindenesetre olvassátok el, vagy sportolni kezdtek vagy még több Harukit olvasni!

Újabb

év kezdődött. Az újévi fogadalmakon még gondolkodom. Igazából nem fogadalmaim vannak, csak terveim. Van amelyiket az adott helyzethez való alkalmazkodás szült, van amelyiket belső kényszer vagy csak a pillanatnyi boldogság jobb átélése iránti vágy.

Jó, hogy még mindig ki tudok találni olyan marhaságokat, amivel kicsit sokkolom magam és a körülöttem élőket:) Amikor balett órákra jártam, legjobban a zongoristát bírtam, annyira filmszerű volt az egész, ahogy egy kis tükrös teremben klimpírozott, én meg francia vezényszavakra szerencsétlenkedtem 45 évesen. Ennél már csak az volt viccesebb, hogy a férjem is ott balettozott mellettem.

Élveztem a 2015-ös túrákat - két kék túra leírással még adós vagyok. Még december közepén is volt egy 16 km-es bakonyi túránk, napos, nem túl hideg időben. Az Ősfenyvesben azért kellett a melegítő pálinka, de kellemesen elfáradtunk.

 



Idei vagy jövő évekbeni:) terveim között szerepel még egy triatlon verseny, persze csak valami senior, szépen lájtosan. Két gond volt csak eddig, nem szerettem biciklizni és úszni. Mára már csak nem szeretek biciklizni vagyis szeretek úszni!!! Halasítási tréningem 3 hónapja tart, szinte 1 hónap után elmúlt a tériszonyom a vízben (jaja, ott is volt). Van edzőm meg mindenféle kínzóeszközöm! A munkahelyi sportegyesület biztosítja az edzőt heti 3*, ingyenes belépőt az usziba szaunával heti 1*, szóval egy plusz bérlettel heti 1200 Ft-ba kerül mindez. (Sárkányrepülőzni ha fizetnének, sem mennék...) A technikai hibák javítása, erőnlét növelése, tüdőkapacitás növelése a cél.

Szeretem az uszonyos hosszokat, egyrészt olyan gyorsan lehet haladni, hogy azt hiszem tudok úszni, másrészt így sokkal könnyebb koncentrálni a kézre. Élvezem, hogy nem fáradok el olyan hamar, nem szédülök és nem akarok megfulladni minden levegővételnél. Nagyon vicces, amikor karikákat kell felhoznunk a medence aljáról, szeretjük ezt a játékot. A vicces igazából az, hogy 30-50 éves 2-3 gyerekes anyukák csinálják ezt (fiúk is vannak...). Szeretem azt is, ahogy az edző kiabál be a medencébe a partról (leginkább dícsér persze-jó fej nagyon), nem is merek túl sokat lógni vagy sumákolni:)

Olyan általánosba jártam, ahol volt uszoda és mivel tesi szakra készültem anno, a felvételire megtanultam x időre leúszni 50 m-t. Az utána eltelt nagyjából 30 év alatt úsztam szerintem nem több, mint 1 km-t, most meg 1 edzésen úszok ennyit...na ez az az öröm, amit nem hagyhatok ki mostantól!

(már csak a biciklizést kellene felvenni a repertoárba...)

Sportos, kirándulós, utazós boldog új évet nektek is:)