Végre elolvastam A Vörös Oroszlán-t. Szepes Mária regénye 1946-ban jelent meg először, 5 évig írta, de miután 1948-ban betiltották, csak a rendszerváltás környékén jelent meg újra. Ezoterikus regényként van nyilvántartva, de most másodszori olvasásra is függetleníteni tudtam magam ettől a vonaltól és így egy évszázadokon átívelő történetként, izgalmas regényként is élvezhető. A könyv alaptémája az örök élet itala, amellyel az élet meghosszabítható vagy folytonossá tehető, azaz a halandó újjászületés után is emlékszik előző életére. Ha van lélekvándorlás, akkor azt hiszem nagyon jól ki van az találva, hogy az ember nem emlékszik sem előző életére, sem az útra, ami a halálától a megszületéséig tart. Nem az előző élet hibáit kell kijavítani most, hanem a jelen hibás lépéseiből kell a jelenben profitálni. Ez sokkal nehezebb, mint vándorolgatni évszázadokon keresztül, hát annyi idő alatt persze, hogy bölcs lesz az ember! Nagyon szeretnék komótos, bölcs ember lenni, felülemelkedni a mindennapi problémákon és ostobaságokon, félelem nélkül, bizalommal szembenézni az emberekkel! Próbálkozom, még van remény, hogy egyszer sikerül.
Amikor egy író ilyen mélyen pedzegeti az élet rejtelmeit, értelmét, mindig érdekes végigolvasni az önéletrajzát és úgy sok minden a helyére kerül. Abból, hogy Szepes Mária zsidó származású volt és a férje katolikus, ez utóbbi valláshoz jobban vonzódott, nekem rögtön az jött le, hogy nem találta magát, ezért is keresett magának egy olyan 'vallást', amibe sok minden belefér. Ez persze valószínű nem igaz, hiszen emlékszem riportra vele, ami alapján bölcs embernek látszott, és egy zaklatott, lelki otthontalanságban szenvedő ember nem is élt volna csaknem száz évig.
A Pöttyös Panni könyvei az 'arccal a pénztár felé' kategóriába esnének, ha nem lennének olyan jók, vagy legalábbis nem a gyermekkorom jutna róluk eszembe. Vagy ha nem tudnám, hogy abban a politikai miliőben igencsak cenzúrázni kellett az embernek még a saját gondolatát is, nemhogy amit mondott vagy írt.
