A következő címkéjű bejegyzések mutatása: futás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: futás. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. október 17., kedd

Közeleg

megint az év vége és alig voltam itt jelen több okból is. Egy részük valós, más részük nem annyira, csak magyarázom a bizonyítványom, persze kizárólag magamnak. Na egy kis összegzés:
- a múltkori izraeli túra feldolgozását még be sem fejeztem, folyt.köv decemberben.
- végre eljutottam Toscana-ba, Pisa, Firenze, Vinci, Lucca, San Gimignano, Marina di Pietrasanta.
A Hotel Monna Lisa-ban szálltunk meg és mivel mindennap lejártuk a lábunkat, praktikusan a szállodában vacsoráztunk. Erika a (magyar származású) tulajdonos minden este elmondta, hogy másnapra milyen speckó helyi ételeket főz, így hogy elfeledkezzek fájó lábaimról, egész nap az esti vacsi lebegett a szemem előtt.
Még ami nagyon tetszett (persze a pisai torony ferde...de ez gondolom annyira nem dob fel senkit), hogy villamossal mentünk be Firenzébe Nenni-Torregalli külvárosból az Alamanni állomásig, normálisan (ingyen) tudtunk parkolni és még a "való világot" is láttuk 1,20 Euróért.
Lucca
- futni nem futottam, mármint a fél vagy egész maratont. Az okok már a tavalyi nyavajgásaimból ismertek. Anyu halála után csak arra bírtam gondolni, hogy minek annyit erőlködni, úgyis meghalunk...szóval akaraterő kell ehhez a hobbihoz is. Viszont benn voltam egy 260 fős futóverseny szervezőbizottságában, hát iszonyú meló egy ilyen. Mindenesetre szuperül tudok kajajegyet perforálni, 2 éjszaka alatt legyártottam a 260 kaja- és italjegyívet. Közben negyedéves zárás a melóhelyen:) Beneveztem ugyan 7 km-re, edzettem is rá kicsit, de szerencsére annyi volt a regisztráción a meló, hogy nem értem oda a rajtra:)
- Visegrádon van a Bertényi Miklós Füvészkert az Ördögmalom étterem felett. Gyönyörű így ősszel és hiába voltak rengetegen a Pilisben, ott nem volt senki...talán mert 500 Ft a belépő?:) Na és séta után egy sült pisztráng az étteremben, mennyei.


Na sziasztok, menjetek tüntetni!

2016. szeptember 8., csütörtök

Ismét

eljött a futás napja. Borzasztó, hogy szeptember van. Zaklatott időszak van mögöttem, ami tulajdonképpen normális - az élet jön-megy, hát persze, hogy felzaklat a változás. De menni kell előre, ha nem akarsz, akkor is sodródsz előre. Vagy állsz és a múló időt érzékeled, mindegy, ezen még gondolkodom:) Majd futás közben, úgyis marhán rá fogok érni, most sem tervezem gyorsra a tempót. Hiába, a szívem nem sportoló, csak az agyam. Ennyi megy. Pedig heti 3* edzettem, igaz az öbölátúszásra, amit végül esőnapon rendeztek és az az izraeli út miatt nem úsztam. Mire nekiálltam futni, már késő volt, mármint arra, hogy kicsit nagyobb edzettséget érjek el, mint tavaly. Igazából minden egyes futáskor úgy éreztem, hogy Most, Ebben  a szent pillanatban, Elég. Mint Forrest Gump, aki 2 évi futás után megállt és fogta magát, hazament. Na lehet ez lesz vasárnap....bár ha sok szurkoló lesz, nem túl meleg és 10 km-nél nem leszek hulla, akkor szépen bekocogok ismét.

Az álom a 2,15, ami egy rendkívül lassú tempó, főleg úgy, hogy a magyar női csúcs 1,09 körül van. Tavaly kb. 5800 férfi és 3300 nő indult és 2700valahányadik lettem a nők között és még kb. 400 férfi is mögöttem volt, szóval a 3. harmadban mozgok. Teljesen elfogadható így, adják az érmet, osztjóvan. A statisztikámban még azt is végig szoktam gondolni, hogy tuti, hogy kb. 1000 nő éppen menstruál - én legalábbis mindig:). Na nem akartam intim lenni, csak azt akartam érzékeltetni, hogy egy férfinak nem annyira nehéz a formaidőzítés....

2016. január 24., vasárnap

"A víz

a testem körül sűrű, nehéz és meleg. Teljes a magány, még a vízcsobogás is másként, furcsán visszhangzik idelent. Abbahagyom az úszást, lebegek a víz színén, lassan körbenézek, majd feltekintek: mi lehet odafenn. A felhajtóerőnek köszönhetően a legkisebb erőfeszítés sem kell ahhoz, hogy fenntartsam magam a vízen. Körülöttem minden sötétbe burkolózik, csak a fejem fölött világít szép körformában az égbolt. Csodálatosképpen mindebben semmi félelmetes sincsen."......"Mégis régen nem tapasztalt nyugalom és csend szállja meg a szívemet. Kezem-lábam széttárva lebegek és mélyeket lélegzem. Belülről átmelegítve olyan könnyűnek érzem magam, mintha alulról fenntartana valami. Beburkolva, megtartva, védetten." Ez Okada Toru hallucinációja az uszodában Murakami Haruki: Kurblimadár krónikája c. könyvéből, nem az új hobbim imádata. Igaz, a múltkor kimentem az új usziba és kicsit rosszul lettem. Kijött a tériszonyom a kristálytiszta víztől, a 2,2 m mélységtől. Pedig gyönyörű, az épület egyik hosszanti fala üveg a padlótól a plafonig, 10 sáv, 50 m-es, a víz olyan lágy, hogy símogatja az ember bőrét. Lementem a víz alá és Toru úr hallucinációjára gondolva elmúlt a hányinger, a félelem, elfelejtettem levegőt venni, annyira lenyugodtam. Betörtem azt a vizet is.

Nagyon szeretem Harukit, realista vagyis inkább kicsit szürrealista, lassú, precíz, részletes gondolatfolyammal, ami olyan lassan áramlik, mint egy Pasolini film. Bár ha filmélményt akarnék párosítani hozzá, akkor inkább Ingmar Bergman A Csend c. filmet választanám. Szóval nem tiltakoztam, amikor az angol tanárom a Miről beszélek, amikor a futásról beszélek című Haruki könyvet ajánlotta. Igaz angolul kell olvasnom, de tényleg viszonylag könnyű olvasni és így, hogy futni is nagyon szeretek, egyszerűen imádom ezt a könyvet. Mintha csak a magam futás közbeni gondolataimat hallanám, az inspirációi, a tervei a futással kapcsolatban mind, mind az enyémek! Amikor arról ír, hogy felbérelt egy úszóedzőt, hogy tökéletesítse a technikáját, mert már nem talál elég kihívást a futásban és a triatlon felé kacsingat...hát mi ez, ha nem isteni jel:) A könyv nem egy futótechnikai könyv nyílván, a mélyebb üzenetekről lehet később írok még, de lehet ahhoz magyarul is el kell olvasnom:) Mindenesetre olvassátok el, vagy sportolni kezdtek vagy még több Harukit olvasni!

2015. augusztus 20., csütörtök

100

km van az új futócipőmben...vagyis már nem új:)

2015. június 18., csütörtök

Nem

hiszem el, hogy ilyen régen írtam ide. A munkahelyen írom a rengeteg 'feladatleírást', hogy a helyettem jövők frankón tudják mi a dolguk, még véletlenül se kelljen x időt sem küzdeni a tudásért. Ma is írtam vagy 10 oldalt, meg a számítógépből is elegem van mire hazaérek, szóval ...értitek.
A legutolsó bejegyzésem a termésmennyiség latolgatásából állt. Van annyi cseresznye, meggy, hogy leszedni sincs erőnk. Az eperfa alá nylon terítettünk, arra potyog, aztán csak öntjük a pálinkás hordóba (most vigyorogva összedörzsöltem a tenyerem). Termett sok áfonya, pedig ezen a talajon nem is szeret annyira-ősszel veszek még 10 tövet. Lényeg: fagy nem volt, eső pont elég, se árvíz, se szárazság!
 
Ha már itt vagyok, megmutatom az új családtagot:
Asics GT-2000
Állat színe van, mi? 1 hetes és csak 10 km van benne:)
 
A futópályám még megvan, csak jövőre épül meg az út, ami keresztülszeli majd, "hála" az Audinak. Az iparosodás öli meg a világot....
 
Futótársam:)

2014. szeptember 17., szerda

Hatodszorra

is sikerült szintidőn belül lefutni a szeptemberi budapesti félmaratont. Az előzmények - nem túl lelkes felkészülés a faluvégi "futópályám" rengeteg eső okozta elmocsarasodása miatt - nem erre utaltak, de ember tervez.... A 2. legjobb eredményem lett ez, 5 perc híján 2,5 óra. Az 1. férfi befutó ideje 1:05:04, az 1. nőié 1:15:13...csak hogy érzékeltessem mennyire amatőr vagyok.
 
X év után megvannak a teóriáim a futással kapcsolatban, itt a blogon büntetlenül oszthatom az észt:
- a futásra is igaz, jóból is megárt a sok
- futás előtt ne egyél, edzés közben szintén ne, verseny alatt pedig ne sajnáld az időt evésre és ivásra
- a futaneten szuper edzésterv található kezdőknek, ami úgy kezdődik, hogy 1 perc futás 1 perc gyaloglás. Na kb. ennyire képes a 21. szd. átlagembere, ha jelent valamit ...én is így kezdtem
- ha már 6-7 km-t le tudsz futni, próbálj meg nem leállni kb. 10 km-ig. Ha halálosan elfáradtál, akkor még 2 hétig maradj 6 km alatt. Ha úgy érzed nem fogyott el minden erőd, akkor 1 hét múlva fuss újra 10-et, hétközben egyszer vagy kétszer 4-6 km-t. Ha nem összeesésig futottál, akkor az azt jelenti le tudsz futni 21 km-t. Na kb. ennyi az edzéstervem, ez 2-3 hónapot jelent összességében.
- ha az elején fáj a térdizületed, ne fuss 3 km-nél többet egyszerre és kérj meg valakit nézzen rá a technikádra, lehet, hogy csak túl laposan vagy túl magasan futsz
- ha nagyon elfáradsz futás közben, akkor annak sok oka lehet: vérszegény vagy, calcium vagy magnézium hiányod van, túl sok felesleges mozdulatod van - karoddal vagy lábaddal kapálózol, túl nagyokat szökelsz
- ne fuss egyedül, több okból is: bármi bajod lehet, bokaficam, szívinfarktus, sorozatgyilkos...(bocs). Tapasztalatom szerint sokkal hamarabb "rájön" a szervezeted a helyes légzésre, ha végigbeszélsz 2 km-t...a szervezeted a megfulladás ellen mélyebb, hosszabb be- és kilégzésre áll magától, más dolgod nincs, mint nem megállni.
 
- 3 km után már elcsendesedhedsz, ilyenkor végre van idő gondolkodni a világ dolgain. Ezért is mennek jobban a hosszú távok, egy komplett családregényt megírok ilyenkor fejben.
 
Na jól van, nem kell futnotok, de legalább munkába járjatok gyalog vagy bicajjal:)

2014. szeptember 1., hétfő

Futni

jó, de jobban érzed magad, ha tudod a következőket:
- a szél mindig szembe fúj
- nem kapsz levegőt, ha meleg van
- és akkor sem, ha esik az eső
- ha nem a bal oldalad szúr, akkor a jobb
- ha végre úgy érzed minden rendben van, akkor elhúz feletted egy szúnyogirtó repülő

azért csak küzdj, ha már kimentél a szabadba.

2011. október 18., kedd

Megvan

Végre megtaláltam a megfelelő indokot, hogy miért is nem futok télen. Úgy tűnik, sokkal egészségesebb ilyenkor a városban futni. De itt falun nagyon rossz lett a levegő. Elég furán hangzik, de sajna ma tudatosult, hogy inkább a néhány kiló zsírt választom, mint a tüdőbe rakódott koszt. Én is hozzájárulok ehhez a rossz levegőhöz, hiszen a hosszútávú költségcsökkentés reményében építtettünk egy téglakányhát. Hogy mennyivel egészségesebb a gázkazán égési mellékterméke, azt nem tudom, de esténként tényleg annyira rossz a levegő, hogy biztosan nem fogok a szokásos útvonalamon futni. A bennti futás sem megoldás. Egyrészt a konditermeket nem bírom a tucc-tucc zene miatt - pedig a cégem révén ingyen van. Másrészt a futópados futás elég szédítő, főleg ha az ember többet fut, mint fél óra. Pedig a középtávú tervemben szerepel a maraton újra, 5 év kellett, hogy elmúljon az ellenkezésem. Még az is lehet, hogy leírtam itt a blogon, hogy maratont többet soha - de soha ne mond, hogy soha.... Sajnos reálisan így is 5 óra alatt tudnám most lefutni, az pedig igen-igen kimerítő. Úgyhogy addig szándékozom edzeni rá, amíg 4 körülire nem tornászom le. Lehet, hogy én is 100 évesen veselkedek neki újra? Jut eszembe, nekik ezek szerint nincs 5,5 órás szintidő!

2010. szeptember 7., kedd

Dunántúl

Vasárnap Dunántúl bejárás (gyermek leköltöztetése egyetemi tanulmányainak színhelyére) volt a program, előtte egy félmaraton lefutásával. Azaz legyűrtünk kb. 650 km-t, abból 21 km-t gyalog. Azaz futva. Azaz térdfájás és derékbeállás miatt 19-et futva, kettőt gyorsgyalogolva. A Nyugati felüljáróra futva mentünk fel, mert tudtuk ott vár Saci néni, azaz Monspart Sarolta. Csak az ő kedvéért vagyok hajlandó a 18. km-nél felfutni egy "hegyre".


Gyermek (a másik) már nincs velünk, eddigre ő már beért a célba:)
Lánchídon még 5 km körül kicsit gyorsabb tempóban, bár ez a képen szerencsére nem látszik:

2010. augusztus 3., kedd

Edzés

Ismét eltelt egy év, nemsokára itt a szokásos Félmaraton. Miután évente egyszer vagyok képes egyhuzamban 21 km-t futni, ezt a versenyt néztem ki magamnak 5 évvel ezelőtt. Akkor úgy tűnt, hogy a hosszú nyári felkészülési idő miatt ez a megfelelő időpont a sikeres cél elérésére. (Végkimerülésre?) Nos a mediterrán időjárás kikészít, hajnali ötkor kéne kelni ahhoz, hogy csak kicsit főljön meg a fejem. A prérin futok, learatták a búzát, igaz az eddig sem adott árnyékot, nyelem a traktorok által felvert port. De még mindig jobb, mint a benzingőz. Ha esik az eső, akkor viszont elsüllyedek a mocsárban. És kihíztam a futócipőm:)
Itt pár jó tanács futócipő vásárláshoz!  Hú, ez a 'fivefingers' lábtyű finoman szólva: érdekes....

Egyelőre 5 km-es távnál nem futottam idén többet, de a tapasztalataim szerint az izmok tudják mi a dolguk, 12 km-es edzőtávnál többet nem fogok futni, mert akkor a nagy eseményre már nagyon fájna a térdem. Mondjuk az gáz, hogy a 42 km előtt is ennyi volt a maximum edzőtávom, plusz egy 21 km-es verseny, na azért az kevés. Szintidőn belül azért lefutottam, de azóta még a maraton gondolatától is kiráz a hideg. Talán egy 30 km-es táv....

A cégem elég jelentős sport támogató, nemcsak reklám céllal. (Azt nem tudom, hogy ez a fajta reklám olcsóbb-e és hatásosabb-e, mint a megszokott.) Idén az összes bsi-s futóversenyen való részvétel ingyenes a dolgozóinak, nagyon becsülendő ez a gesztus. Mellesleg nem olcsó a nevezési díj, alkalmanként a 15 000 Ft-ot is elérheti.

2010. július 15., csütörtök

Finomságok

Végre kipróbáltam a váci Desszert Szalont. Kis Mukk süti és gránátalma fagyi volt a menü. Nagyon finom volt mindkettő, bár a desszertek hihetetlenül drágák lettek. Lényeg: egyszer ki kell próbálni, végülis ezek - nem maradandó:) - művészeti alkotások. Talán a "nagyobb a füstje, mint a lángja" mondás ettől függetlenül illik rá. Ezért ajánlok egy pénztárca kímélőbb megoldást is a Dunakanyarban, a zebegényi Rétesházat. Tavaly már írtam róla, még megvan a hely! Kossuth utca 33-ban található, csak péntektől vasárnapig tart nyitva, és egy személyes: az erdei gyümölcsös a kedvencem.
 
Össz-vissz 6 kiló meggyet raktam el, azt is vettem, mert a termést elvitte a vizes-viharos időjárás, meg a fának is van valami vírusos fertőzése, még nem sikerült kinyomozni miféle. Most végre nem öntöttem kapásból a meggymagot a kukába, átmostuk, megszárítottuk, meggymag párna készül belőle. Mikróban melegítve "sózsák"-ként funkcionál mindenféle fájdalomra, de fagyasztani is lehet, úgy duzzanatokra hatásos.

2009. szeptember 7., hétfő

Félmaraton

Nagyon jó idő volt vasárnap, 10 fokkal volt hűvösebb idő és ez A-nál 10 perc javulást jelentett tavalyhoz képest Na persze így sem döntötte meg a legjobb időmet és ez rendkívül jó hatással van az egómra. Én bicajjal mentem úgy, hogy ne zavarjam a futókat és lehetőleg egy gyalogost se üssek el illetve ne gyúrjon el senki. Próbáltam fotózni, de alig találtam a családtagjaimat a tömegben. Itt vannak hivatalos fotók is, de a fele szerintem elég használhatatlan. Eddig 5 év alatt készült két kép rólam, most, hogy nem futottam legalább öt képen ott vagyok a bicajommal... A gyerek idejét teljesen elszámoltam, teljes erővel tekertem a cél felé, de a befutásáról lemaradtam. Úgyhogy én is csak ezen a képen láttam. Az idő a bruttó idő, vagyis a rajt elindításától számított idő. Neki a mért nettó ideje ennél kb. 5 perccel kevesebb, mivel ennyi idő telt el a mezőny indulása és az ő startvonal átlépése között.


Volt olyan idén is aki a cél előtt fél, egy km-rel dőlt ki, nagyon sajnálom őket, mert lehet, hogy egy kicsit lassabban beértek volna. Ebből is látszik, hogy én inkább a biztos befutásra szavazok, mint az idő leküzdésére. Elvégre mégiscsak egy hobbi ez, élvezni kell, nem belehalni. Az útvonal nagyon tetszik, főleg így, hogy 21 km-en keresztül nincs autó, benzingőz és embertömeg. (Ja, az van: 3500 futó) Így lenne élhető város nekem Pest, egyébként hosszú távon nem tudnám elviselni.


Ez az érem, ami sajnos hiányzik most a gyűjteményemből:

És ez a gyűjteményem:
Jövőre meggyógyulok, egész évben edzek és beszerzek egy 30 km-es érmet is. De csakis a magam örömére!

2009. szeptember 4., péntek

Futás

Szeptember 6-án lesz a futás Budapesten, a 24. Nike Félmaraton. A fiam megy helyettem az apjával, én bicajjal megyek, de mivel kísérni nem lehet, majd 5-6 kilométerenként ellenőrzöm, minden rendben van-e. A gyerek ma van a sportorvosnál, remélem minden oké, de a biztonság kedvéért viszek magammal Ventolint is az eseményre. Aztán ha sikerül lefutnia és meglesz az érem, elvisszük a tüdőgyógyászának megmutatni:)

Kedves budapestiek! Ne nagyon üljetek autóba a verseny idején és útvonalán, viszont gyertek szurkolni, nagyon lelkesítő tud lenni, amikor vadidegenek lelkesen bíztatják az embert, hogy már csak x km és ott az itató vagy a CÉL! Kb. 1000 külföldi is nevezett, teli buszokkal képesek pl. Hollandiából jönni a szurkolók, nagyon szimpatikus ez a lelkesedés. Az budapesti önkormányzat meg nem akart engedélyezni egyes, nemzetközi hírű futóversenyeket, merthogy 4-es metró, útlezárás, rendőri biztosítás bla,bla,bla! Hát el lehet képzelni, hogy mit jelent pl. a New York Maraton szervezésileg, de arra már az egész világ kíváncsi és nyilván rengeteg pénz is van benn a reklámok, turizmus, közvetítések, stb. miatt. Itt Budapesten is nagyobb hangsúlyt kellene helyezni a meghívott futókra – nem a profi (kenyai) futókra gondolok – hanem ismert, nem celeb! emberekre, akik úgymond reklámozzák az eseményt. Mint pl. Lance Amstrong, aki miatt még többen kezdtek el futni (akár kiöregedett profi sportolók) és aki méltóképp emeli a newYorki vagy a bostoni maraton rangját és esetleg még több pénzt tud így szerezni a rákkutatásra.

2009. március 10., kedd

Mozdulj!

Menthetetlenül közeledik a tavasz, ami számomra nem azt jelenti, hogy rendbe kellene szednem a veteményest. Ami most van benn: snidling a zsíros kenyeremre, menta a Mojitómba, rebarbara a sütibe és petrezselyem mindenbe. Nagyon rendes kis növények ezek, csak nyár végén nehéz megtalálni őket a gazban. Szóval mit is csinálok a veteményezés helyett? Elkezdtem edzeni (télen csak korizni jártam a fedett pályára meg a holtágra)! A kerékpárt még nem merem bevállalni, mert lefagynak az izületeim, a szobabicikli nagyon light, így maradt a spinning. Húsvét után pedig előveszem a futócipőm. Először azt gondoltam, hogy idén csak akkor indulok a félmaratonon, ha tisztességesen végig edzettem a nyarat és 15-20 percet le tudok faragni, az amúgy tényleg rengeteg menetidőmből. De tegnap éjjel rájöttem - mit is lehet éjjel csinálni, mint gondolkodni - idén ötödször futnám le a 21 km-t. Úgyhogy a cél ismét csak a szintidő, az autók nélküli Budapest, az Andrássy út, a Parlament és a Duna csodálatával egybekötött rövidnadrágos városnézés.
A verseny inkább a végét jelenti a futószezonnak, az öröm nekem inkább az edzés, amikor végig gondolom az aznap eseményeit vagy éppen rákészülök azokra. Magányos futó vagyok, ha jön is velem valamelyik családtagom, inkább csak csendben vagyunk ilyenkor. És itt a futópályám télen és tavasszal, lemérve természetesen fától bokorig, hídtól kanyarig:


Zelnice blogján találtam egy felhívást - a nagy fogyásra szeretne csapatot gyűjteni. Jelentkezni nem tudok, mert én épp az ellenkező oldalon állok, semmiképpen nem szabad fogynom. Ha megnyugtat valakit, ez pont olyan nehéz, mint fogyni. De egy ötlettel szeretnék hozzájárulni a sikerhez. A Budapest Sporiroda futófórumán szerveződő akció Kilométergyűjtő hétvége címen fut. Ez a know-how Zelnice csapatában is megvalósítható lenne - minden héten összegyűjtenék ki, milyen sporttevékenységgel járult hozzá a közös fogyáshoz. Bíztató lehet, ha csapatban kifejezve azt látnák a tagok, hogy a héten futottak tíz km-t, letudtak 15 aerobik órát, 8 órát szobabicikliztek a jóban-roszban alatt vagy kirándultak 6 órát a gyerekekkel a friss levegőn! Minden mozgás számít, kivéve a házimunka:( Csapattagok remélem idetévedtek:)

És bár azt szoktam mondani, hogy a fogyás titka a nem evés, az egészséges fogyás szerintem a napi mozgásra, étrendre való odafigyeléssel érhető el. Lányok (fiúk!), kalandra fel!