2012. március 17., szombat

Szép idő van

Klassz az idő, kirándultunk kedvenc helyemen, a hédervári kastélyparkban. Így tavasszal sokkal jobban látszanak az öreg "entek", de az a fiatalka negyven egypár éves ott jobbra elől, az a legvidámabb:)


Fotóztuk a természetet, az élőt és a holtat is. Gyerekkoromban volt növénygyűjteményem, szerencsére állatot nem kellett préselni. Tök gáz, hogy ilyeneket fotózunk, pedig volt hóvirág, kikerics meg rügy ezerrel.


A kertet is elkezdtük ápolgatni, a múlt héten megvolt a metszés. Most a földet készítettük elő, vetni kéne valamit még a hétvégén, remélem már nem hideg a föld. Megritkítottuk a kerítés melletti sövényt. Kb. 5 órámba telt egy 3 méteres szakasz. Az orgona áldozatul esett az új láncfűrésznek, nagyon állat. Mármint a fűrész. Az orgona kb. ötödére csökkent, de a szomszéd szerencsére már jó előre gondoskodott a takarásról, úgyhogy van ideje a bokornak elfajulni ismét. Borsót meg salátát fogok vetni, de tavaly kikészített a csigákkal szembeni harc, a borsót lezabálták teljesen. Már attól a szótól, hogy csigusz, kiráz a hideg, pedig a kedvenceim a kiscsigák a Vizipókból. Ezután álljon itt az öcsém sanghaji vacsorája:


(A kecskepéniszt nem fotózta le, mert amikor megette még nem tudta, hogy az...)

2012. március 10., szombat

Pipacs

Sajna itt a tavasz. Vagyis nem sajnálom, csak azt, hogy benn is annyi munka van és mire lazul a munkahely, felveri a kertemet a gaz. Csak suttyomban horgolok, a barátnőmmel készülünk a szokásos szülinapi bulira.


2012. március 3., szombat

Almának



Szép anyag, sötétkékkel kombinálva. a közepe egészen zöldes. De a minta miatt nem való annak, aminek szántuk. Valamire csak jó lesz majd...
Van egészen rikító türkiz, elsőre nem mertem megvenni, de utólag látom...fő a merészség.

2012. február 28., kedd

Valótlanul

Olvassátok és ne hagyjátok manipulálni magatokat a média által.
Tudjátok, ez is politika...

2012. február 12., vasárnap

Szeretem ezt a filmet. Mel Gibson féle Apocalypto-ból egy csodálatos jelenet: vízbenszülés 2:05:00-tól.

2012. február 11., szombat

Víziók

Dolgoznia kellene, tanítania az orvosi egyetemen, nevelnie a gyermekeit és unokáit. Magyarország nem érdemli meg őt. Remélem megtalálja majd a helyét, ahol élni tud, sajnos azt nem hiszem, hogy ez az ország lesz. A születésszám csökkenni fog, hiába tiltják be az abortuszt. Sokan fognak egyedül szülni, lesz ami lesz alapon. Néhányan követik a példáját, sokan pedig feladják az álmaikat. Sírnivaló.

2012. február 5., vasárnap

hoppá

Most vettem észre, hogy megint nem írtam ide. Ha ez egy gasztroblog lenne, akkor éhen halnátok...
Hó alig esett, hideg is elviselhető. A ellenszer egy kis körtepálinka, sült kolbász és sült oldalas, kocsonyával. Jobban mondva zsíros húsleves. És kis korcsolyázás a falu közepén. Idilli:)