Kicsit visszatérnék az otthonszülés témára. Ha még nem olvastátok ezt a bejegyzést, tegyétek meg légyszi előbb.
Eddig talán ez az egyetlen cikk, amire azt mondom, hogy korrekt. Siralmas, hogy – persze nemcsak ebben a témában – mennyire primitív módon reagál a sajtó (na és a közvélemény – persze általánosítok…). Nem tudom azt mondani, hogy egyes újságírók inkorrektek, mert nyílván van szerkesztő, tulajdonos stb. akik áldásukat adják a cikkekre. Bár az is igaz, hogy nem kellene sajtónak neveznem a blikket…
Miért van az, hogy orvosom, sztárnőgyógyász, doktor xy megnevezéssel írnak bizonyos orvosok szakmai hibáiról, ugyanakkor G.Á. névvel, címmel, fényképpel jelenik meg a sajtóban? Miért nem kaphat ugyanolyan ’védelmet’, mint más? Miért hívja mentős azonnal a sajtót, ha történik egy kórházba szállítás? Miért viselkedik a mentős, a kórházi személyzet az így beszállított nővel úgy mint a kutyájával, durván, fenyegetve? Miért kér számon olyan kórházi protokollt az otthonszülésnél, amit még a kórházban sem tartanak be? Hosszú válaszaim lennének, rövidebben csak a kulcsszavak: intelligencia, tolerancia, hivatástudat.
Miért kell azt gondolni, hogy a kórház teljes mértékig fizikai biztonságot jelent? Hiába van szuper műszer az orvos kezében, ha nem gyakorlott a vele való bánásban, ha remeg a keze, mert fáradt vagy mert beteg (a többi ok tetszés szerint), ha másra használja a (mű)szert, mint amire való. Az oxitocin és a császármetszés nem arra való, hogy odaérjen az orvos a teniszpartira, az esti filmre, a nyaralásra. Lelki biztonság – erről írtam már. Kinek – hol. Ezért vannak otthonszülők, bábák, otthontanítók, magántanulók, otthon lélegeztető gépen élők, ápolásra betanított hozzátartozók, otthonhaldoklók és hospice szolgálat. Nem tiltható meg egyik sem, szabályozni (nem korlátozni!) kell mindegyiket.
Mint a társadalom tagjainak, nekünk, nőknek is változni kellene. A félelem, a bizonytalanság, a mindig másoktól való függés, a megoldás kívülről való várása, a felelősség nem vállalása rossz tanácsadó. Döntési helyzet most is van, a szabályozástól függetlenül. A tudás hatalom, próbáld higgadtan körüljárni a témát, döntsd el mit akarsz, vállald érte a felelősséget és ne hagyd, hogy bárki megkérdőjelezze a kompetenciádat a döntésedben. Segítsd azokat, akik ugyanilyen helyzetben vannak, mint te, akiket meghurcolnak, mert támogatnak téged. És ez az élet minden területén érvényes. Ne gondold, hogy pl. a gyermeked vallásos vagy egyéb oktatása nem hagyhat maradandó károsodást, nem okoz tragédiát. És ne gondold, hogy nem hallhat meg bárki, bármikor…nem vagy halhatatlan sem otthon, sem a kórházban.
Mikor megtudták a kórházban, hogy ki az orvosom, meghamisították a kórlapomat. Mivel az orvosom szabadságon volt, senki nem vizsgált meg, olyan vizsgálatok eredményét írták fel, amit nem végeztek el. 39 fokos lázzal mentem haza, de biztos voltam benne, hogy ha kijutok onnan, túlélem. Kivitték az egy napos gyerekemet az épületből az engedélyem nélküli koponya ct vizsgálatra, nem azért mert annyira féltették, hanem mert reménykedtek, hogy találnak valamit. Amikor a sok terpeszben járó nő mellett fickándozni merészeltem, undorodva kérdezték, hogy az-e az orvosom, akire gondolnak. Nagyon rosszul esett nekik, hogy én tudok járni szülés után. Kitaláljátok ki volt az orvosom? Végül kiadtak egy olyan zárójelentést, amin nem az volt a gyerek vércsoportja, ami. Még szerencse, hogy figyeltem biológia órán, tudtam ki az apa:) és legalább felismertem, hogy az a vércsoport genetikailag lehetetlen. Nem akartam többé kórházba menni.
Eddig talán ez az egyetlen cikk, amire azt mondom, hogy korrekt. Siralmas, hogy – persze nemcsak ebben a témában – mennyire primitív módon reagál a sajtó (na és a közvélemény – persze általánosítok…). Nem tudom azt mondani, hogy egyes újságírók inkorrektek, mert nyílván van szerkesztő, tulajdonos stb. akik áldásukat adják a cikkekre. Bár az is igaz, hogy nem kellene sajtónak neveznem a blikket…
Miért van az, hogy orvosom, sztárnőgyógyász, doktor xy megnevezéssel írnak bizonyos orvosok szakmai hibáiról, ugyanakkor G.Á. névvel, címmel, fényképpel jelenik meg a sajtóban? Miért nem kaphat ugyanolyan ’védelmet’, mint más? Miért hívja mentős azonnal a sajtót, ha történik egy kórházba szállítás? Miért viselkedik a mentős, a kórházi személyzet az így beszállított nővel úgy mint a kutyájával, durván, fenyegetve? Miért kér számon olyan kórházi protokollt az otthonszülésnél, amit még a kórházban sem tartanak be? Hosszú válaszaim lennének, rövidebben csak a kulcsszavak: intelligencia, tolerancia, hivatástudat.
Miért kell azt gondolni, hogy a kórház teljes mértékig fizikai biztonságot jelent? Hiába van szuper műszer az orvos kezében, ha nem gyakorlott a vele való bánásban, ha remeg a keze, mert fáradt vagy mert beteg (a többi ok tetszés szerint), ha másra használja a (mű)szert, mint amire való. Az oxitocin és a császármetszés nem arra való, hogy odaérjen az orvos a teniszpartira, az esti filmre, a nyaralásra. Lelki biztonság – erről írtam már. Kinek – hol. Ezért vannak otthonszülők, bábák, otthontanítók, magántanulók, otthon lélegeztető gépen élők, ápolásra betanított hozzátartozók, otthonhaldoklók és hospice szolgálat. Nem tiltható meg egyik sem, szabályozni (nem korlátozni!) kell mindegyiket.
Mint a társadalom tagjainak, nekünk, nőknek is változni kellene. A félelem, a bizonytalanság, a mindig másoktól való függés, a megoldás kívülről való várása, a felelősség nem vállalása rossz tanácsadó. Döntési helyzet most is van, a szabályozástól függetlenül. A tudás hatalom, próbáld higgadtan körüljárni a témát, döntsd el mit akarsz, vállald érte a felelősséget és ne hagyd, hogy bárki megkérdőjelezze a kompetenciádat a döntésedben. Segítsd azokat, akik ugyanilyen helyzetben vannak, mint te, akiket meghurcolnak, mert támogatnak téged. És ez az élet minden területén érvényes. Ne gondold, hogy pl. a gyermeked vallásos vagy egyéb oktatása nem hagyhat maradandó károsodást, nem okoz tragédiát. És ne gondold, hogy nem hallhat meg bárki, bármikor…nem vagy halhatatlan sem otthon, sem a kórházban.
Mikor megtudták a kórházban, hogy ki az orvosom, meghamisították a kórlapomat. Mivel az orvosom szabadságon volt, senki nem vizsgált meg, olyan vizsgálatok eredményét írták fel, amit nem végeztek el. 39 fokos lázzal mentem haza, de biztos voltam benne, hogy ha kijutok onnan, túlélem. Kivitték az egy napos gyerekemet az épületből az engedélyem nélküli koponya ct vizsgálatra, nem azért mert annyira féltették, hanem mert reménykedtek, hogy találnak valamit. Amikor a sok terpeszben járó nő mellett fickándozni merészeltem, undorodva kérdezték, hogy az-e az orvosom, akire gondolnak. Nagyon rosszul esett nekik, hogy én tudok járni szülés után. Kitaláljátok ki volt az orvosom? Végül kiadtak egy olyan zárójelentést, amin nem az volt a gyerek vércsoportja, ami. Még szerencse, hogy figyeltem biológia órán, tudtam ki az apa:) és legalább felismertem, hogy az a vércsoport genetikailag lehetetlen. Nem akartam többé kórházba menni.
Hálás vagyok, hogy megtapasztalhattam, mindig vannak úttörők, kivételek, emberek. Hálás vagyok, hogy 100 százalékig bízhattam valakik szakmai felkészültségében, hogy nem hagytak magamra, hogy támogattak a döntésemben. Hálás vagyok a szüleimnek, a védőnőnek, a gyerekorvosnak, akik nem értettek egyet velem, a helyemben esetleg máshogy döntöttek volna, mégis a hivatásukat tartották szem előtt, a segítségnyújtást, amire felesküdtek, hogy kompetens, felelősségteljes embernek tartottak. Hálás vagyok azoknak, akik tudtak örülni az örömömnek, akik nem a rosszindulatot, hanem a törvényességet szem előtt tartva vették a fáradságot és átolvasták a törvényeket, hogy aztán boldogan anyakönyvezzék a gyermekemet. Éppen ma 16 éve. Köszönöm.
