2009. március 17., kedd

Gyöngybogyó

Elkészült életem első gyöngybogyója (rögtön ismételtem, nehogy elfelejtsem a mintát):

Nem is volt olyan vészesen bonyolult. Igaz nagyon jó a leírása - szerencsére nem japánul vagy franciául, hanem angolul van - jó műszaki rajzzal, a gyöngyöket számozva, lépéseket egyesével feltüntetve. Volt segítségem, csoportos oktatást tartott a Foltkakasok (továbbiakban varrós lányok) oszlopos tagja, aki amúgy gyönyörűen hímez, varr - ruhát és foltot is - most a gyöngyfűzésbe szeretett bele. Kis büszkeséggel tölt el, azok közül, akik egyáltalán elkezdték, egyedül én fejeztem be a bogyót aznap - igaz már itthon, este 11-kor. Még nem tudom mi lesz belőle, de még van időm, hogy kigondoljam. A sikerélmény ellenére sem lesz kedvenc elfoglaltságom a gyöngyfűzés. Egyrészt nem túl jól látok, a mindennapi 6-8-10 vagy több óra számítógép megtette hatását. Meg mikor érnék rá? Télen, este nem látok. A többi évszakban meg örülök, ha kinn lehetek, túra, könyv, gyerekek vagy szunyóka a teraszon, sokkal inkább. Tulajdonképp az ékszert sem szeretem. Egy gyűrű van rajtam, de véresre rángatom a bőröm, ha nagy ritkán a munka (mármint az önkéntes, nem a számítógépezés) miatt le kell vennem. Utána meg fél évig elfelejtem visszavenni. Fülbevalónak azt hiszem túl nagy ez a bogyó, pedig abból négynek is van hely a fülemben.
Na jó, legyen nyaklánc.

5 megjegyzés:

Erika írta...

Igen, legyen nyaklánc! olyan asszimetrikusan lógóshoz illene, vagy csak egy medálnak. Csodaszép lett! Nagy türelmed van, én nem bírom a gyöngyözést...

A.C.E írta...

Hát ehhez sajnos nem tudok érdemben hozzászólni, mert egyáltalán nem hordok ékszert, nem is értek hozzájuk és nem is szeretem őket :(. Az viszont biztos, hogy nem kis kézügyesség kell egy-egy ilyen darab elkészítéséhez, úgyhogy gratulálok! Ja és kukk be hozzám, légyszi :)

Taurus írta...

Köszönöm nektek! Még azért megpróbálkozom más színnel is, a lányom fogja hordani!

Alma írta...

A másik gépemmel akartam írni tegnap az én megoldásomat: gomb is lehetne egy szép bársonyruhán, vagy mellényen.

Taurus írta...

Jó ötlet! Van is egy jelmezmellényem még a szegedi színházból!